A pesti úriasszony nem csak korzózott

A 20. század eleji regények alapján azt gondolhatnánk, hogy a századelő úriasszonyai egész nap csak korzóztak, vásárolgattak, ruhákat próbáltak, este pedig vendégségbe, operába, színházba jártak. Vagyis csupa móka és kacagás volt az életük, mert a cseléd minden háztartási munkát elvégzett helyettük. Valójában ezek a nők is végigdolgozták a napot.

A rendes háztartás

A kor háziasszonyának igen komoly elvárásoknak kellett megfelelnie, és ha ez nem sikerült, bizony a nyelvükre vették őt az ismerősök. Egy jó háziasszony szépen, ízlésesen berendezett és tisztán tartott lakásban várta haza esténként az urát, és meleg, frissen főzött vacsorát tett le elé. (Mert ahogy Jókai írta egyszer, nem biztos hogy minden férfinek van szíve, de gyomra egészen biztosan van...) Az asszony dolga volt a családi otthonban uralkodó jó hangulat megteremtése, ami azonnal felismerhető a lakás rendjéről és tisztaságáról. Az asszony kötelessége volt az is, hogy vezesse a háztartási könyveket, takarékos legyen, és felügyelje a háztartás működéséhez szükséges beszerzéseket.

Hogy mindezt jól csinálja-e a friss menyecske, azt a rokonság látogatásokkal ellenőrizte. A friss házasok az esküvő után általában külön költöztek, és néhány hónapig - amíg az asszonyka kialakította a háztartása rendjét - nem illett őket látogatni. Viszont amikor a fiatalasszony úgy érezte, hogy készen áll az első megmérettetésre, meghívta rokonokat egy vacsorára. Vacsora előtt körbevezette a társaságot a lakásban, és még a hálószobában lévő ruhásszekrényt is kitárta előttük, hogy bárki szemügyre vehesse a frissen vasalt, keményített alsóruhákat.

A háziasszony és a takarékoskodás

A kötelességtudó feleség nem tarthatta magát távol a család anyagi ügyeitől sem, különösen akkor, ha a férjből hiányzott a takarékosságra való hajlam. A kosztpénz teljesen a nő felségterülete volt, de a családi befektetéseket is közösen beszélték meg a férjjel. A lánynevelés elengedhetetlen tananyag volt a takarékosságra nevelés és a háztartási számadások tudományának elsajátítása. Egy lány nevelését addig nem tekintették befejezettnek, amíg nem volt képes helyen megbecsülni egy háztartás kiadásait.

A háztartásvezetést, a háztartási könyvvitelt és az algebrát minden lányiskolában komolyan vették. Egy jó háziasszony pontosan kimutatásokat és mérleget készített, naprakészen vezette a kiadásokat, bevételeket, ezeket hetente, havonta, évente összesítette. De pontos listát vezetett a nagymosásba adott ruhákról, a cselédek adatairól. Az éléskamra tartalmáról is naprakészen pontos leltára volt, akárcsak a családi ékszerekről, ezüstről, porcelánról, a konyhai eszközökről és a ruhaneműről.

A takarékosság jegyében a háziasszonynak hetente általános ellenőrzést kellett tartania a kamrában, hogy kiválogassa a romlásnak induló befőtteket, rothadó gyümölcsöket, átkeverje a lisztet és a darát, nehogy dohos legyen, vagy beleköltözzön valamilyen kártevő.

A listák készítése és a rendszeres ellenőrzés nem a háziasszonyok kényszerességéből fakadt, hanem így próbálták megakadályozni, hogy a cselédekkel működtetett háztartásból nehogy lába kéljen bárminek is. A kamrát a gazdasszony zárta, minden délelőtt személyesen adta ki az aznapi főzéshez szükséges alapanyagokat a cselédnek, szakácsnénak, és erről speizcédulát állított ki a cselédnek, továbbá a kiadott tételeket bevezette a háztartási naplóba. A főzést aztán már a cseléd vagy a szakácsné végezte, de a menüt a háziasszony állította össze.

A személyzettel kapcsolatos félreértéseket megakadályozandó elzárva tartották az ebédlő ajtaját is, amikor a férjjel elmentek valahová, mert itt tárolták az értékes étkészletet és ezüstöt is.polgari_ebedlo.jpgForrás: Polgári lakáskultúra a századfordulón. Szerk. Hanák Péter, 1992.

Az élelmiszer beszerzése

A háziasszony gondoskodott az élelmiszerek beszerzéséről is. A kor asszonyai már rendszeresen olvastak, előadásokat hallgattak az egészséges étkezésről, és a kapott tippek igyekeztek is megfogadni. Kifejezetten keresték az olyan folyóiratokat, könyveket, ahol a korszerű és egészséges táplálkozásról olvashattak.

Ez persze egyáltalán nem akadályozta meg őket abban, hogy nyers húst, kész paprikás csirkét adjanak fel csomagban, és utaztassák napokig a vonaton. Mivel a fővárosi élelmiszerárakat drágának találták, ezért a vidéki rokonoktól szerezték be a húst, gyümölcsöt. A rokonok levágták a csirkét, libát, kacsát, bárányt, disznót, majd csomagban feladták, a fővárosi gazdasszony pedig valamelyik pályaudvaron átvette a napok óta utazó csomagot, ami néha már büdösen ért célba. De a pesti háziasszonyok ugyanilyen szívesen küldözgettek a más vidékeken tanuló gyerekeiknek paprikás csirkét és tortát is...

A háztartásvezetéssel kapcsolatos szakirodalom azt tanácsolta az asszonyoknak, hogy legalább  hetente kétszer maguk járjanak piacra. Egyrészt így tisztában lesznek az árakkal, és a cseléd nem tudja becsapni őket, másrészt felmérhetik, mennyire biztonságos és minőségi az az áru, amit vásárolnak, és maguk választhatják ki a legjobb beszerző helyeket.vasarcsarnok.jpgForrás: http://www.theapricity.com

 

A főzés

Az úrinő természetesen nem maga főzött, de értenie kellett hozzá. A hétköznapi ételeket a szakácsnő állította elő, ám az ünnepi sütés-főzés idején a háziasszony is kötényt kötött, illetve a befőzések idején is beállt dolgozni. Így aztán büszkén arathatta le a babért a vendégségben egy-egy jól sikerült fogás után. Egyébként a rokonsági kör, ismerősök a főzőtudományuk alapján osztályozták az asszonyokat, és jaj volt annak, aki ezen a téren könnyűnek találtatott. A főzés a család összetartásának, a férfi meghódításának és megtartásának eszköze volt, és nagyon sajnálták azt a férfit, aki kénytelen volt a hagyományosan rossznak tartott vendéglői koszton élni.

Egy pesti középosztálybeli család vasárnapi menüje általában hét fogásból állt: leves, előétel, marhahús és mártás, főétel, sült és tészta. Hétköznapokon elmaradt az előétel, de vacsorára szinte mindig húsétel készült.

Igen változatos volt a hazai konyha, ugyanis úriasszonyaink a nyaralásaik, fürdőzéseik után megpróbálták itthon is előállítani az idegenben kóstolt fogásokat. Mivel Pesten gyakorlatilag bármilyen alapanyag kapható volt, ezt meg is tudták valósítani. Így aztán nem ritka, hogy a következő fogások is az úri családok asztalára kerültek: gazpacho, muszaka, Christmas-cake, milánói marakaróni. És meglepő, de a korabeli szakácskönyvek az alapvető levesek közé sorolták a teknősbékalevest is.

Mivel a tartósítóipar még gyerekcipőben járt, rendkívül fontos volt a tartósítás tudománya. A háztartási lapokban receptek garmadáját közölték, amelyek lekvárok, befőttek, savanyúságok, aszalt gyümölcsök, lesütött húsok, marinált halak készítéséről szóltak. De ne feledjük el, hogy ekkor még háznál készült a tészta, tarhonya, a savanyú káposzta, sőt a kenyeret is otthon sütötték még a pesti háztartásokban is.

Hűtésre városokban jégszekrényt használtak: egy zománcozott edényben tárolták a jegestől megvásárolt jeget, és mellé tették a hűteni kívánt árut. Figyelniük kellett az asszonyoknak a tojás konzerválására is, mert az évnek nem minden szakában lehetett tojást kapni, így azt például mészbe állítva tartósították.

Számos háziasszony jeleskedett az ecetkészítés művészetében, és néhányan egészen különleges dolgokból voltak képesek ecetet előállítani. De szívesen babráltak házilikőr és puncs előállításával is.

A háziasszony idejébe mindezek mellé még bele kellett férnie a takarításnak és a rendszeres mosásnak és vasalásnak is. És amikor ezzel mind végzett egy nap, mehetett korzózni, barátnékat látogatni vagy színházba. Már ha maradt hozzá ereje...

Nézd meg, hogyan készülhetsz velem a töri érettségire!