Játékbarlangok és hamiskártyások a múlt századi Pesten

A XX. század elején világvárossá váló Budapest nem éppen a közbiztonságáról volt híres. A korabeli bűnözők világának talán legbarátságosabb csoportját a hamiskártyások alkották, akik szívesen fosztották ki a játékra kapható balekokat.

kartyazok.jpgForrás: Fortepan

Akik nagyban játszanak

 

A játékszenvedély már akkoriban sem válogatott társadalmi rang tekintetében. Hatalmas vagyonok, birtokok úsztak el kártyán, és nem egy család lesüllyedésének lett oka a családfő játékszenvedélye. Az igazi nagyjátékosok azonban nem itthon vívták a kártyacsatáikat, hanem olyan előkelő helyeken mint a nizzai Mediterraine-klub, amelynek egy sereg magyar arisztokrata tagja volt. De számos magyar tagja volt a bécsi zsoké-klubnak vagy a londoni Unió-körnek is. Ezeken a helyeken rendszerint milliók cseréltek gazdát. Természetesen voltak, akik meggazdagodtak, a többség azonban előbb-utóbb elszegényedett, és ha az illetőt  az úriembersége gátolta abban, hogy munkát vállaljon, akkor bizony vagy öngyilkos lett, vagy slepper, aki a hamiskártyásoknak felhajtotta az áldozatot.

 

Pesti játékbarlangok

 

A hazai - titkos - játékbarlangokban balek áldozatok tudatos megkopasztása folyt. Meglepő, de általában nők álltak egy-egy ilyen intézmény élén. Egy csinos lakásba beköltözött egy házaspár pazar berendezéssel, kocsival, személyzettel, és téli estéken előkelő társaságot hívtak a fényes termekbe. Ugyan, ki sejthette volna, hogy a nagyvilági allűrök jól szervezett bűnszövetkezetet rejtettek? Rendszerint  teaestre gyűlt össze a társaság, és valami ártatlan játékkal kezdődött az est, majd előkerült a kártya és a pénz is. A ház barátai általában elhozták a barátaikat, ismerőseiket ezekre az összejövetelekre. A slepperek - felhajtók - is gyakran napokon, heteken át fáradoztak, hogy a pénzes áldozatokat elcsalogassák egy ilyen rendezvényre, ahol aztán a bűnszövetkezet hamiskártyásai alaposan megkopasztották a gyanútlan áldozatot. A balek általában csak későn vette észre, hogy az előkelő társaság, valójában csalók gyülekezete, és szégyenében a legritkább esetben fordult a rendőrséghez.

kartyazok_2.jpgForrás: Fortepan

 

A hamiskártyások

 

A hamiskártyásokat sipistának hívták akkoriban. Nekik ez volt a főfoglalkozásuk, gyakorlatilag ebből éltek. A hamiskártyás legfeltűnőbb jellegzetessége a kezének finomsága, gondozottsága volt. Az ujjaik puhák, kíméltek voltak, ugyanis ez volt a munkaeszközük. Az ujjbegyek finomságára volt szükségük ahhoz, hogy a cinkelt, megjelölt kártyalapokat ki tudják tapogatni. A hamisjátékos ugyanis rendszerint cinkelt lapokkal játszott. Ez azt jelentette, hogy a kártyalapok szélét vagy hátoldalát késsel, tűvel megjelölték, és tapintás alapján osztáskor pontosan tudták, hogy milyen lapot tartanak a kezükben. A sipista rendszerint összejátszott egy kibiccel is, aki a játékos háta mögé állva jelbeszéddel tájékoztatta a hamiskártyást az áldozat lapjárásáról. Általában olyan feltűnést nem keltő jeleket használtak, mint a szivarnak a szájban való jobbra vagy balra helyezése, az orr vagy az áll megérintése, egy-egy szemhunyorítás. A hamiskártyás szinte mindig összejátszott a kávéház vagy vendéglő személyzetével is. A pincér adta ugyanis a sipista kezébe a cinkelt kártyát.

kartyazok3.jpgForrás: Fortepan

 

Fővárosi bűntanyák

 

Köztudott, hogy Budapest a századfordulón a kávéházak városa volt. Nyilvánvaló, hogy ezt a rengeteg kávéházat nem az eladott kávéból tartották fenn. A félreeső, félhomályba burkolózó szeparékban javában folyt a játék. A kávéházi játékra a slepperek általában a vasúton szedték össze az áldozataikat. A slepper a vonaton kinézett magának egy jómódúnak tűnő vidékit, és úgy tett, mintha maga is vidéki lenne. Összebarátkoztak, és a vonatról leszállva már együtt folytatták az utat a nagy, idegen városban. Aztán a slepper egyszer csak megállt egy vendéglő előtt, és meghívta újdonsült ismerősét egy italra. A vendéglőben természetesen nagyban folyt a játék, amibe a slepper bekapcsolódott, és hamarosan nagy összeget nyert. Vidéki barátunk is felbuzdult, és ő is játszani kezdett, majd néhány óra múlva kifosztva távozott. A rendőrség általában tehetetlen volt a kártyabarlangokkal szemben, mert a legnagyobb titokban folyt a játék, és sokszor előfordult, hogy mire a vendéglő vagy kávéház hátsó helyiségeibe értek a zsaruk, addigra nyoma sem volt a bűnös játéknak.

Készülj velem az emelt töri érettségire!