Várandósság és szülés Mária Terézia korában

Köztudott, hogy Mária Teréziának és férjének, Ferenc Istvánnak tizenhat gyermeke született: 11 lány és 5 fiú. De vajon hogy zajlott egy szülés a császári palotában, és hogyan a parasztkunyhóban?

maria_terezia_csalad.jpg

Mária Terézia várandósságai

Bár a 16 gyerek is soknak tűnik, a Habsburg-házban mégse Mária Terézia a rekorder ebben a tekintetben. A császárné tizedik leánygyermeke, Mária Karola tartja a csúcsot 18 gyerekkel. Mária Terézia számára a 16 terhesség azt jelentette, hogy életének 63 évéből 12 évet uralkodott úgy, hogy várandós volt, és a terhességek időszakában is be kellett tartania az udvari etikett szigorú intézkedéseit. Ha például teherbe esett, akkor ezt hivatalosan csak a harmadik hónap végén közölhete, ám ettől kezdve kizárólag hordszéken jelenhetett meg a nyilvánosság előtt. Ezekben a hónapokban a templomokban miséket mondtak, imádkoztak, és körmeneteket tartottak, hogy a császárné szülése szerencsés legyen.

A császárnén "terhesgondozás" címmel minden várandóssága alatt háromszor vágtak eret: először a terhesség megállapításakor, aztán félidőben, végül pedig röviddel a szülés várható időpontja előtt. Ilyenkor a nemesség díszruhában jelent meg az eseményen, és jókívánságait fejezte ki az uralkodónőnek.

 

Szülés a császári udvarban

Amikor elkezdődtek a fájások, attól függően, hogy hol tartózkodott Mária Terézia, az udvari kápolnában kitették az oltáriszentséget, és odarendelték a császárt az udvartartással együtt, hogy imádkozzanak a szülés szerencsés kimeneteléért - amire anya és újszülött egyaránt rászorult. Közben a császárné a bába, az édesanyja, a főudvarmesternő és a dadák kíséretében elindult a hálószobájába, amely ilyenkor szülőszobaként szolgált. A jeles eseményen jelen volt a császárné tekintélyes háziorvosa is. Ahogy megszületett a gyermek, az előszobában összegyűlt udvartartás nyomban gratulált az anyának. Az újszülöttet nem a kápolnában, hanem a császári rezidencia egyik reprezentatív termében keresztelték meg gyakran még a szülés napján. Mária Terézia a keresztelőkön nem vett részt, anyja felügyelete alatt pihent a szobájában. Nem sokkal a gyermek megszületése után gálanapokat tartottak az udvarnál, bálokkal, operával, színielőadásokkal ünnepelték meg a nagy eseményt. Amikor pedig a szülés után pontosan hat héttel Mária Terézia megjelent a nyilvánosság előtt, az eseményt körmenettel ünnepelték.

Mária Terézia bőséges levelezésében gyakran emlegeti, hogy mennyire retteg a szülés fájdalmától és az esetleges komplikációktól. Ő még a szerencsések közé tartozott, mert nem halt bele sem ő, sem a gyerekei a szülésbe. A nem létező orvosi ellátás és a hiányos higiénia miatt rengeteg anya és újszülött is meghalt gyerekágyi lázban - még az uralkodók körében is. Átlagosan minden negyedik szülés az anya, a gyermek vagy mindkettő halálával végződött.

wp_20180426_13_05_44_pro.jpg

Bölcső a Hofburgban

Terhességet, szülést segítő kövek és szent tárgyak

Az arisztokrácia asszonyai már a várandósság utolsó hónapjaiban használtak szenteknek tulajdonított ereklyeöveket. A magyar főnemesi asszonyok a pozsonyi klarissza apácáknál őrzött Szent Margit-övben bíztak. A falusi parasztasszonyoknak viszont a helyi pap skapuláréja vagy a férjük gatyamadzagja jutott. Általánosan elterjedt szokás volt a kígyóbőrből készült övek viselése is. Úgy gondolták, hogy a vajúdó asszonyból épp oly könnyedén fog kicsusszanni a magzat, ahogy a kígyó elhagyja a bőrét. A mágikus tárgyak mellett természetesen a szülést leginkább könnyítő viselkedés az istenfélő magatartás volt: ima, böjtök megtartása, gyónás, szentek közbenjárásának kérése.

 

A szegények szülése

A szülés helyét a helyi hagyomány és a család társadalmi helyzete határozta meg. Főúri családokban a szülés és a gyerekágy időszakára berendeztek az anyának egy külön szobát, a falvakban pedig, ha volt két szoba, akkor a kisebb, hátsó szobában szültek a nők, amit jól befűtöttek, mert féltek a huzattól, hidegtől. A legszegényebbek pedig kamrában, istállóban, ólban hozták világra a gyermekeiket. Vagy éppen a mezőn, ahol a fájás meglepte az utolsó pillanatig dolgozó asszonyt. Az elkülönítés nagyon fontos volt, mert a szülés során keletkező vért tisztátalannak tartották, és úgy vélték, rontást hoz a környezetre. Ha szobában, ágyban szült az asszony, kiszedték az ágyneműt, rossz rongyokat, szalmazsákot tettek alá, amit később elégettek.

A szülésénél a férj a legritkább esetben volt jelen: kizárólag akkor, ha a fizikai erejére volt szükség a nő megtartásához, vagy éppen rajta kívül senki más nem volt jelen, aki segíteni tudott volna az asszonynak. A férj ideális esetben a szomszédban vagy épp a kocsmában várta a dolgok kimenetelét, és csak akkor volt rá szükség, ha vizet kellett hordani, bábát, orvost vagy épp papot kellett hívni.

 

Bábák, sebészek, orvosok

A szülés tehát az asszonyok dolga volt, akik a bába vezetésével segédkeztek az asszonynak. A bába volt az is, aki szükség esetén megkeresztelhette a gyengécske újszülöttet. Sőt, volt eszköze arra is, hogy a szülőcsatornában elakadt magzatot megkeresztelje. Az eszköztára a 18. században igen szegényes volt: olló, éles kés a köldökzsinór elvágásához, fonalak a köldökzsinór elkötéséhez. Némi ecet, spiritusz az élesztésre, vérzéscsillapításra, zsír vagy vaj a nő szülés előtti kenéséhez.

Orvos vagy sebész csak akkor jelent meg a szülésnél, ha olyan súlyos komplikációk merültek fel, amit a bába nem tudott megoldani. Életveszélyes helyzetben az orvos nyomban daraboló műtétbe kezdett.  A műszerei között volt egy horog, amely a magzat fejének megfúrására és a test részeinek kihúzására szolgált. Az ilyen beavatkozások általában rendkívül fájdalmasak és halálosak voltak, vagy egy életre megnyomorították az asszonyt. Nem csoda hát, hogy a szülő nők halálra rémültek abban a pillanatban, amikor valaki felvetette, hogy orvost kéne hívni.

 

 Készülj velem az emelt töri érettségire!