Hitler személyiségének sötét titkai

Mivel érte el Hitler, hogy őrült, emberiségellenes, gyilkos tervei ennyi támogatót vonzottak? Mi az, amivel behálózta, megszédítette németek millióit? Kétségbeejtő sikerének titka persze sokrétű, de az egyik ág személyiségének sötét mélységeibe vezet.

hitler.jpg

A Parkinson-kór

 

Ma már közismert tény, hogy Hitler Parkinson-kórban szenvedett, bár ezt ő és a környezete is minden módon titkolni próbálták. Egy pilótanő 1945 áprilisában találkozott a Führerrel, így írt róla: "Teste most már erőteljesen előredőlt, mindkét karja megszakítás nélkül remegett, s tekintetében volt valami üvegesen messzeségbe révedő." A Parkinson első tünetei 1941-ben jelentkeztek nála, ám háziorvosa későn ismerte fel a betegségét. A Parkinson-kórnak a külső, szemmel látható jelek mellett vannak lelki tünetei is. A betegek növekvő szorongással nézik végig testük leépülését, és általában véve hajlamosabbak a rugalmatlanabb lelki beállítódásra, egyre makacsabbul ragaszkodnak a véleményükhöz. Hitler esetében sem volt ez másként. Környezetének tagjai jegyezték fel, hogy mennyire szembeszökő volt az utolsó években a szellemi rugalmatlansága, merevsége, ahogyan az egyszer meghatározott stratégiai és politikai céljaihoz ragaszkodott, és egy jottányit sem volt hajlandó eltérni az általa előre elképzelt útról.

hitler3.jpg

 

Az eidetikus személyiség

 

Amíg Hitler rejtegette a Parkinsonját, egyáltalán nem igyekezett eltitkolni fényképszerű memóriáját, amelyre különösen büszke volt. Hitler bámulatos emlékezőtehetségét sokan kiemelték a korszakkal foglalkozók közül, azt azonban kevesen ismerték fel, hogy a Führernek nem egyszerűen kivételes képessége volt, hanem a normálistól eltérő emlékezete. Képes volt arra, hogy ránézett hosszú felsorolásokra, és egy életre megjegyezte valamennyi tételt. Ezzel képességével lenyűgözte a tábornokait. A világ valamennyi flottájának szinte összes nagyobb hajóját ismerte, és pontosan fejben tartotta a méretükkel, sebességükkel, fegyverzetükkel kapcsolatos adatokat. Fotografikus emlékezetét aztán célzottan alkalmazta is, hogy ismereteivel lenyűgözze a tábornokait. Így azt a hatást keltette, hogy minden megerőltetés nélkül fölényben van a környezetével szemben, nem kell utánanéznie az információknak.

Az eidetikus emlékezetnek azért van egy csomó hátránya is. Például Hitler emlékezete egy hatalmas tárhoz hasonlítható, amelyben áttekinthetetlen tömegben keveredett lényeges és lényegtelen információ. Ebből fakadt aztán, hogy Hitler a legtöbb esetben első benyomás alapján döntött másokról. Meg volt győződve róla, hogy kiváló emberismerő, és elég egy pillantást vetnie valakire, és máris mélyreható információkat szerez az illetőről. Így történhetett, hogy egyetlen filmélmény alapján Hitler meglepően rokonszenvesnek találta Sztálint. (Persze az is lehetséges, hogy felismerte benne a rokonlelket, és hasonló a hasonlónak örül...) Sajnos ebből az elgondolásból fakadt az is, hogy egész nemzetek megjelenését fiziognómiailag ragadta meg. Innen pedig már csak egy lépés, hogy a zsidókat külső - taszító - jegyekkel írta le, és kiirtandónak ítélte. Számára a zsidók megjelenése egyet jelentett a rúttal, az elfajzással és a mocsokkal, és meg volt győződve arról, hogy közvetlenül, külső jegyek alapján képes felismerni a zsidókat.

 

Szónoki képességei

 

Hitler szónoki képességeinek jó része is a fotografikus memóriájából fakadtak. Mások mozdulatait, gesztusait is képes volt megőrizni emlékezetében, és szükség esetén bármikor felidézni, sőt alkalmazni. Környezete szórakoztatására gyakran parodizált egyszerű és hétköznapi embereket is. Utánozta az alárendeltjeit, a piaci kofát, az egyszerű bakát, de még Mussolinit, az olasz királyt és a brit miniszterelnököt is.

hitler1.jpg

Átható tekintet

 

Az eidetikus alkat nem pusztán a fotografikus emlékezetre korlátozódik, hanem egy egész személyiségtípust jelöl, amelyre jellemző a fokozott ingerlékenység, gyakran ugatásra emlékeztető beszéd, hajlam a fokozott izzadásra és a nedvesen csillogó, álmodozóan ködös tekintet. Ha megnézünk Hitlerről egy filmet, nála találkozhatunk az összes fenti jellemzővel. A környezete később beszámolt arról, hogy Hitler frenetikus hatása a szemeire vezethető vissza. Az az igézet, ami a szemeiből sugárzott, nem egy józannak tűnő embert levett a lábáról. Hitler pontosan tudta, hogy a tekintete milyen hatással van másokra, és ezzel az eszközzel tudatosan élt is. Partnerének perceken át mereven a szemébe nézett, egészen addig, amíg a másik már nem állta a tekintetét.

hitler2.jpg

Megközelíthetetlenség

 

Hitler a legszűkebb környezete számára is megközelíthetetlen és kiszámíthatatlan volt. Képtelen volt a kötődésre, nem volt az életében senki, akihez igazán közel állt volna. Teljességgel hiányzott belőle az empátia. A borzalom, amit előidézett, teljesen hidegen hagyta. Számára a holocaust és az elpusztult német katonák csak statisztikai adatok voltak. Halálos ítéleteket minden aggály nélkül írt alá. Kedvenc mondata az volt, hogy "az embernek jéghidegnek kell lennie".  Önmagáról azt képzelte, hogy joga van megkövetelni minden német katonától, hogy feláldozza az életét. A környezetében lévő embereket csak abból a szempontból vette számításba, hogy miként szolgálhatják őt, és mi hasznot hajtanak.

 

A kiválasztottságba vetett hit

 

Hitler az utolsó pillanatokig őrizte a történelmi küldetésébe, a nagy csodába és a csodafegyverekbe vetett hitét. Meg volt győződve arról, hogy az ő küldetése a német nép kiszabadítása a Versailles-i szerződés béklyóiból, és biztos volt abban, hogy képes megvívni egy győztes háborút. Szent meggyőződése volt, hogy ő a kiválasztott arra, hogy ezt a folyamatot végbevigye. Ebből az elgondolásából fakadhatott az is, hogy mágikus képességekkel rendelkezik. Az a hír járta róla, hogy mágikus erőt fejt ki másokra, és hogy tapasztalt politikusokat, magabiztos katonákat is át tudott hangolni, maga mellé tudott állítani. Joseph Goebbels így emlékszik a szónok Hitlerre: "Valósággal hajt valami a tribün felé. Hosszan állok előtte, és mélyen belenézek annak az Egynek az arcába. Nem szónok ez, hanem próféta. Mintha megbabonáztak volna. És a szemem két nagy, kék csillagban merül el."

Hitlert a saját és a nemzetközi környezete is normálisabbnak tartotta, mint amilyen volt. Hitler felemelkedése valójában az alábecsülésének története volt. Nem látták meg benne azt a rejtőzködő, kíméletlenül a maga céljait követő pszichopatát, aki kifogyhatatlan energiákkal volt képes a valóságot a maga fantazmagóriájához alakítani.

 Készülj velem az emelt töri érettségire!