Séta Budapesten 1956 októberében

1956 októberének végén Budapest utcáin sétálni nem volt túl biztonságos. Most azonban egy képzeletbeli sétára hívlak a romos épületek, a golyózáporok nyomait viselő falak, a felborított járművek, a kenyérért sorba álló lódenkabátos budapestiek közé.  Mert életveszély ide vagy oda, a kíváncsi polgárok bizony kimerészkedtek azokra az utcákra, ahol éppen a diktatúra ellen küzdöttek a pesti srácok.

oktogon.jpg

Hulló csillagok

 

A pesti utcákat október 23-a este alaposan felforgatta a tömeg. Aznap született meg a forradalom jelképe, a rákosista címertől megszabadított lyukas zászló, amely aztán a forradalom legerősebb vizuális jelképévé vált. A népharag még aznap este bontani kezdte a szovjet megszállás legfontosabb szimbólumának számító vörös csillagokat. Már október 23-án este kikapcsolták a Parlament tetején lévő csillag díszkivilágítását, a tömeg a középületek tetejéről is eltávolította a gyűlölt jelképet. A Felvonulási téren ledöntötték a Sztálin-szobrot, amelyet aztán a Blaha Lujza térre cipeltek, ahol a visszaemlékezések szerint a bevonuló szovjet tankok is szándékosan ütköztek a torzóval. Másnap a pestiek különböző eszközökkel darabokra szedték a generalisszumusz szobrát, és a szuvenírként hazavitték.

sztalin_feje.jpg

 

Ahová veszélyes volt menni

 

A fegyveres harcok kitörése miatt az élet a feje tetejére állt: a sztrájkok miatt a munkások otthon maradtak, az iskolákban szünetet rendeltek el, a tömegközlekedés leállt. Így aztán a főváros lakossága szabaddá vált arra, hogy bekapcsolódhasson az eseményekbe, vagy egyszerűen csak nézelődjön az utcákon. Aki nem akart tűzharcba keveredni, az kerülte a város csomópontjait. A Nagykörút által határolt belváros viszonylag békés volt, mert itt ávósok, szovjet tankok, magyar katonai alakulatok őrizték a kormányzati negyedet. A hidakat sem volt érdemes megközelíteni, mert a hídfőknél az átkelés előtt szovjet egységek motozták meg a városlakókat. A kihalt hidakra merészkedő polgárok komoly kockázatot vállaltak, mivel a különböző fegyveres csoportok reakciói kiszámíthatatlanok voltak.

Egyes városrészek csatatérré változtak. A felkelők többsége a Nagykörút mentén, a nagyobb közlekedési csomópontok körüli utcákba vette be magát. A fegyveres ellenállás legfontosabb helyszínének a Corvin köz számított, de komoly harcok dúltak a Széna téren, Baross téren, a New York kávéháznál, Ferencvárosban, a Móricz Zsigmond körtéren. Aki mégis erre látogatott, megfigyelhette, hogy a forradalmárok barikádként használtak minden tereptárgyat, ami a kezük ügyébe került: a Móriczon felszedett kockaköveket, a Széna téren a Déli pályaudvarról idetolt vagonokat, másutt felborított villamosokat, buszokat.

corvin-koz_1956_fortepan_6412.jpgForrás: Fortepan

 

A pesti utca

 

A forradalom kitörésekor leállt a tömegközlekedés. A konszolidáció első jele volt november 2-án, hogy újra indult a 7-es busz. Az októberi utcaképhez hozzátartoztak a felborított, barikádként használt villamosok. A harcokban a villamosvágányok, felsővezetékek több mint kétharmada megrongálódott. Később 109 villamost, 10 trolit és 14 buszt kellett megjavítani. Olyan súlyos károk keletkeztek, hogy a körúti forgalom csak december közepén állt helyre.

Aki mégis kimerészkedett az utcára, emberekkel megrakott teherautókat látott. Még október 23-án éjjel a forradalmárok 150 tehergépkocsit és négy TEFU-telepet foglaltak le, és ezekkel a járművekkel szállították az embereket a rádióhoz illetve a Sztálin-szoborhoz, és ezekkel az autókkal mentek el a "Lámpagyár" fedőnéven ismert soroksári úti fegyvergyárba fegyverekért.

Az utcaképhez tartoztak a kilőtt harcjárművek, amelyeket csak a fegyverszünet napjaiban kezdtek eltakarítani.

Az első napokban a pesti utcák a népítéletnek is helyszíneivé váltak. A Köztársaság téren, a Szigony utcában, az Oktogonon került sor lincselésre. Az Oktogonon például a lábánál fogva akasztották fel Tóth Ferenc államvédelmi századost, és halálra szurkálták. Darvas József, az Írószövetség vezetője csak úgy kerülhette el a verést, hogy állítólag alá kellett írnia egy papírt, amelyen ez a szöveg állt:"Piszkos csirkefogó vagyok, Rákosi seggét nyaltam."A népharag nem kímélte a szovjet kiadványokat sem. A Szabad Nép székházának könyvesboltját már október 23-án feldúlták, és így járt a Magyar-Szovjet Baráti Társaság Kossuth Lajos utcai boltja is. Ennek a teljes raktárkészletét kiszórták és elégették.

erzsebet_lenin_korut_a_royal_szalloval_ma_corinthia_hotel_szemben_fortepan_15317.jpgForrás: Fortepan

 

Sírok és adományok

 

A harcok során 22 000 ingatlan sérült meg a városban, 2450 ingatlan lakhatatlanná vált, és ötezer család lett hajléktalanná. Az utcán sétálók bizony gyakran találkoztak a járdán, úttesten fekvő halottakkal, sebesültekkel, az őket ellátó mentősökkel, orvosokkal. Később pedig megjelentek az utcákon, köztereken az első sírok. A harcok során elhunyt fővárosiakat kórházak, parkok, lakóházak udvarán, köztereken temették el. Egyes központi helyszíneken fel is díszítették a sírhalmokat. Számtalan fénykép maradt fenn az Almássy tér, a Bakáts tér, Rákóczi tér, Ferenciek tere sírjairól.

sirok2.jpg

Forrás: Fortepan

A forradalom tisztaságát hirdették az utcára kihelyezett, őrizetlenül hagyott pénzgyűjtő ládák, melyekben az elesettek hozzátartozóinak gyűjtöttek pénzt. A Nyugati és a Keleti pályaudvarnál, a Nemzeti Színháznál és az Astoriánál kihelyezett katonai lőszeresládák fölé egy plakátot helyeztek a felhívás szövegével, és egy valódi százforintost is felragasztottak rá. A november 2-án kihelyezett ládák néhány óra alatt megteltek.

 

Szemét, sötétség és sorban állás

 

A forradalom napjaiban az áramszolgáltatás folyamatos maradt, az erőművek a sztrájkok idején is működtek. Ugyanakkor a fegyveres harcok helyszínein hamar tönkrement a közvilágítás, és sötétség borult az utcákra, terekre. Az óvatosabb budapestiek szürkület után már nem merészkedtek ki. A visszaemlékezők erős élménye a sötét utcákon az ablakokban az áldozatokért gyújtott mécsesek képe.

Nagyon komoly gondokat jelentett viszont a városban felhalmozódott szemét. A Fővárosi Köztisztasági Vállalat munkásai is sztrájkoltak, így elképesztő mennyiségű szemét gyűlt össze az utcákon. A forradalom napjaiban elsősorban a főutakat és a nagykörutat próbálták megtisztítani, ám a kisebb utcákban áldatlan állapotok uralkodtak. A hivatalos szervek még azon is gondolkodtak, hogy járványveszélyt hirdetnek. A nagytakarításba végül csak 1957 januárjában kezdtek bele, és két hónap megfeszített munkája kellett, hogy valamelyest rendet tegyenek.

A főváros áruellátása az október végi napokban is megfelelő volt. A feldolgozóüzemek a forradalom napjaiban is működtek, ám az áru szállítása komoly nehézségbe ütközött. Ezért például a kenyeret a legtöbb helyen a pékségeknél, sütőipari vállalatoknál helyben árulták, és a pesti asszonyok az ötvenes évek elejétől megszokott módon rutinosan álltak be a sorba. Néha egészen abszurd jelenetekre került sor: ha kitört a lövöldözés, a golyókhoz hozzászokott polgárok behúzódtak a kapualjakba, majd amikor megszűnt a harc, visszaálltak a sorba tejért, kenyérért. A lövések sajnos többször is kioltották a sorban állók életét.

A pesti utca legmegrázóbb formáját azonban 1956 november 23-án mutatta, amikor is a város "néma forradalmat" hirdetett délután 2-3-ig. Egy lélek sem volt az utcákon, ám a nyitott ablakokban a Himnuszt énekelték a pesti emberek.

 Készülj velem az emelt töri érettségire!