El sem hiszed, mit meg nem tettek a római nők a szépségükért!

Nehéz elhinni, de a római nők mai társaikhoz hasonlóan gondosan szőrtelenítettek, sminkeltek, ápolták az arcukat és a hajukat. Komoly sminkkészletük és parfümös üvegcséik voltak, és kifejezetten nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy mindig finom illat lengje körül őket. Bár, amiket magukra kentek, attól egy mai nő, bizony fintorogna...

romai_nok.JPG

Testápolás

Otthoni fürdőzésre csak keveseknek volt alkalma, a többség az egész nap nyitva tartó fürdőket látogatta. Közfürdővel minden nagyobb város rendelkezett, a belépődíj nem volt túl magas, bárki képes volt megfizetni. A fürdőkben volt lehetőség mosakodni, masszíroztatni és epilálni. A masszírozók a testet illatos olajokkal dörzsölték át, a szőrtelenítést pedig - mindkét nem! - az ún. alipilusra bízták. A sima kart és hónaljat mindkét nemtől elvárták. A szőrtelenítést a maiakhoz hasonlító csipesszel illetve ragacsos kenőcsökkel végezték. Ez utóbbiak igen büdösek lehettek, mert a készítésükhöz fej nélküli, kibelezett szalamandrákat is felhasználtak.

A testük lemosásához horzsakövet alkalmaztak, a szappant még nem ismerték. Nem feledkeztek meg a kéz és a köröm ápolásáról sem: viasszal kevert fenyőgyantával erősítették a körmöket, és rutát használtak a kéz bőrének ápolására. Számtalan illatos olajjal, balzsammal, és parfümök használatával küzdöttek a testszag ellen. A mai dezodorok elődjeként az articsóka borban főzött gyökerét használták, de megtette a timsó és a kréta is. Voltak, akik kellemes illatot árasztó golyócskákat hordtak a nyakukban.

dscn7397.JPG

Szájápolás

A rómaiak fontosnak tartották, hogy a fogaik fehérek legyenek, a szájuk pedig ne bűzölögjön, ezért nagy gondot fordítottak a fogfehérítésre, szájápolásra. Szarvasbika agancsából, vagy árpaliszt, ecet, méz, só és nádrusolaj elegyéből készítettek fogport vagy krémet, és ezzel dörzsölték be a fogaikat. A fogközök tisztítására egy hegyes eszközt készítettek, a fogak dörzsöléséhez pedig gyapjúdarabot használtak fogkefe gyanánt. A jó lehelet érdekében gyógyfüveket, fűszereket rágcsáltak. Még a kihullott fogak pótlását is megoldották: aranyszállal rögzítették a szájban az állati csontból készített új pótfogat.

Arcápolás

A római nők mai társaikhoz hasonlóan mindent elkövettek, hogy az öregedést lassítsák, a jeleit eltüntessék. Az arcbőr napi tisztításához a vizet nitrummal, szódával lágyították. Közismert Néró császár második feleségének, Poppea Sabina receptje is: ő rendszeresen készíttetett magának szamártejből fürdőt, ami segített megőrizni bőre bársonyosságát. Használtak arcmaszkokat is, hogy megelőzzék a ráncosodást. Ezek többsége nem lehetett kellemes illatú, mert az alapjuk általában valamilyen állati zsiradék volt. Ovidius például a juh gyapjából sajtolt zsírt ajánlotta, de voltak, akik tömjént, mirhát, nitrumot használtak mézzel elkeverve, de népszerű és olcsó szer volt a nyers kenyértészta is. Voltak aztán elszánt hölgyek, akik a krokodil ürülék fantasztikus hatására esküdtek... A kisebb hibák, foltok, pattanások eltüntetésére vékony bőrből készített félhold alakú szépségtapaszokat is az arcra helyeztek, ami egy időben akkora divat volt, hogy még a makulátlan bőrű férfiak is használták.

romai_tukrok.jpg

Sminkelés

Az arcfestéshez a gondosan ápolt hófehéren tartott arcbőr volt az alap, amiből vastag, hangsúlyos szemöldök és korommal keretezett szem és a pirosított arc még jobban kiemelkedett. Itália napsütötte tájain nem volt könnyű megőrizni a bőr fehérségét, így a római hölgyek ólomtartalmú kencékkel, krétával világosították az arcukat, nyakukat, karjukat. Bár tudtak az ólom mérgező hatásáról, ez nem tartotta vissza őket az ólommal kevert ecetes fehérítő alkalmazásától. A kifényesedett bőr mattítására porrá őrölt krétát használtak a mai púderhez hasonlóan. Az ily módon márványszerűen fehér arcot festették aztán tovább. A dús, összeérő szemöldököt tartották szépnek, ennek érdekében a szemöldökök közét színezték. A szemöldök ápolására medvehájat használtak, vagy elégetett kecskehús hamuját olajjal keverve. A járomcsontra míniumból vagy cinóberből, esetleg vörös okkerből készített festéket kentek. A szegényebbek a bor seprőjét használták erre a célra. A szempillaspirál és szemhéjtus őse a zsírral kevert korom vagy olajjal kevert hamu volt, bár a korabeli eszközökkel inkább csak a szemet rajzolták körül, a szempillákat nemigen tudták kifesteni.

romai_sminkkeszlet.jpg

Sminkcuccok

Egy római nő sminkkészletéhez hozzátartozott a csontból készült kétoldalas fésű, a bronztükör, illatszeres üvegcsék, kenőcsöket tartalmazó tégelyek, és az apróbb kiegészítők tárolására alkalmas fából vagy csontból készült ládika. A dobozban elfértek a krémek felviteléhez szükséges szivacsdarabok, a festékek tárolására szolgáló kis dobozkák, hengeres tárolóedénykék.

Az ápoló és színező kozmetikumok rendkívül összetett készítmények voltak, így szállításuk, árusításuk kisebb tabletták, labdacsok formájában történt. Amikor a hölgy használni akarta ezeket, akkor a porhoz, tablettához vizet, olajat, mézet kellett öntenie. Ehhez a művelethez készültek spatulák, üvegből, csontból, bronzból, a felkenéshez pedig kiskanalakat használtak. Ezeknek a kiskanalaknak hosszúkás vagy kerek feje volt. A krém kikeverésére pedig vékony, sima felületű négyzetes kőlapokon, ún. dörzspalettákon került sor. Az előbb említett botocskák keverésre, a krém kiemelésére, felvitelére is alkalmasak voltak. A fül, köröm és a fogak tisztítására bronzból vagy csontból készített eszközöket alkalmaztak, amelyeket szettként karikára fűzve, övre akasztva mindig maguknál tarthattak.

Léteztek nagy méretű, egész alakot mutató igen drága tükrök, de ezt csak a dúsgazdag elit engedhette meg magának. A nők többsége beérte kicsi, díszes keretbe foglalt kézitükörrel vagy csiszolt bronzlappal, amelyet ezüst vagy arany réteggel vontak be.

 Készülj velem az emelt töri érettségire!

 

 

Címkék: nők, ókor, rómaiak