Asszonyok rémálma: a nagymosás

A mosógép feltalálása előtt a leginkább idő- és energiaigényes háztartási munka a nagymosás volt, amihez egy úriasszony cseléd, mosónő és vasalónő segítségét vette igénybe. Békeszerető férfiember pedig ezeken a napokon elmenekült a háztól, és az ebédjét is vendéglőben fogyasztotta el.

mosas.jpg

 

Mosás a boldog békeidőkben

 

A 19/20 század fordulóján a napi ruhacsere még nem volt elterjedt. A felnőttek hetente két-háromszor cseréltek alsóruhát, a gyerekeket pedig hét közepén és végén öltöztették tisztába. A cselédek ennél is ritkábban: hetente egyszer cseréltek ruhát. A családi szennyest kulcsra zárt családi szennyestartóban őrizték, nehogy a cseléd meglovasítson egy-egy szebb holmit. Természetesen a cseléd ruháit soha nem mosták össze a család holmijával.

Kismosást hetente végeztek, ekkor a konyhában, fürdőszobában mosták ki a női fehérneműket, gyerekholmikat, kisebb darabokat. Ez általában a szobalány feladata volt, a háziasszony csak ritkán segített be. A havonta egyszer rendezett nagymosás azonban jóval nagyobb feladatot és felfordulást jelentett. Ezeken a napokon teljesen felfordult a háztartás. Az úrinők ilyenkor mosónőt hívtak, de besegített a szobalány és a szakácsnő is, sőt olykor maga a háziasszony is kivette a részét a munkából. Az úri kisasszonyoknak épp úgy meg kellett tanulniuk mosni mint zongorázni. Már csak azért is, hogy felügyelni tudják a munkát, és minél kevesebb esélye legyen a személyzetnek átvágni a háziasszonyt.folttisztitas.PNG

 

Mosónők

 

A mosónők általában férjezett vagy özvegy városi asszonyok voltak, akik a városi népesség legszegényebb rétegéből kerültek ki, és keresetükből épp hogy eltartották a gyerekeiket. A megítélésük elég vegyes volt: egyrészt a cselédeknél alantasabbnak tartották őket, mert piszkos, nehéz munkát végeztek, másrészt még az úriasszonyok is kénytelenek voltak elismerni a szakértelmüket. Ráadásul másnak a szennyesét mosni bizalmi állás volt, az úriasszonyok ragaszkodtak a bevált mosónőikhez. Ezek az asszonyok mosási napokon tartalmas, jó reggelit, ebédet, vacsorát kaptak, sőt karácsonyi ajándék is járt nekik. Azok a mosóasszonyok, akik épp munka nélkül voltak, az első világháború előtt a Deák téren üldögéltek. A háziasszonyok ide küldték a cselédeiket, hogy fogjanak egy jó mosónőt.

Egy szorgalmas mosóasszony reggel öttől este hétig mintegy száz darab ruhát volt képes kimosni, kiteregetni.

 

A nagymosás

 

A mosás előkészítése már az előző napon megkezdődött. A háziasszony pontos listát készített a mosásra átadott holmikról, és feljegyezte a szakadásokat is. A listát bevezette a mosókönyvbe, és mosócédulát állított ki a mosónő számára is az átadott ruhákról. Amikor a tiszta ruha visszaérkezett a házhoz, akkor az asszony ezt összevetette a listával. A mosás előtti napon a nagyon szennyes ruhákat beáztatták, előkezelték a foltokat.

A munka általában a bérházak alagsorában kialakított mosókonyhában történt, ahová az úriasszony be sem tette a lábát. A mosókonyha kulcsát a házmester őrizte, és ő készített egy beosztást is arról, hogy melyik lakó mikor használhatja a helyiséget. A szárítást általában a ház padlásán oldották meg.

Elkülönítve mosták a fehérneműket, ruhákat és ágyneműket, és külön eljárással kezelték a különböző anyagfajtákat is. A korabeli népszerű mosószer, a phönixpor mellett egy sereg más adalékanyagot is használtak. Például petróleumot, terpentinolajat, szódát, szappant, kékítőt, fehérítőt, keményítőt. A háziasszonyok legnagyobb réme az volt, hogy a mosónő - hogy megkönnyítse a saját dolgát - ruhát roncsoló klórmeszet vagy lúgkövet használ, esetleg durva kefével sikálja a finom anyagokat.

A mosást a legkényesebb anyagokkal kezdték. Először alaposan kimosták, majd szappannal, mosószódával üstbe tették, és gondosan átkeverve mintegy fél órát főzték a főzőüstben. Ezután ismét újramosták a ruhát szappannal, majd hideg vízzel öblítették, kékítették, keményítették.

A tisztára mosott ruhát vasalás zárta, ehhez néhány házban vasalóasszony segítségét vették igénybe, bár ezt már kevesebben engedték meg maguknak: ezt a feladatot gyakran inkább a szobalány vagy a háziasszony végezte.

mosas1.jpgForrás: Fortepan

Mosás a háború után

 

A háború után a munkába álló asszonyok már nem értek rá (és a családoknak pénzük sem volt) nagy vacsorákat adni, így a hatalmas méretű asztalterítők a polcok mélyén pihentek, és a divat változása miatt eltűnt a sok alsóruha is. A nehezebben kezelhető darabok közül viszont megmaradtak az ágyneműk. A középosztálybeli háziasszonyok többsége már nem engedhette meg magának, hogy mosónőt fogadjon, így a mosást, vasalást maguk intézték - ha volt, akkor a cseléddel együtt. A nagymosás is egyre inkább átkerült a fürdőszobába, konyhába, egyre kevesebben használták a bérházak alagsori mosókonyháit.

A mosás menete nem sokban különbözött a háború előttitől. Ugyanúgy szét kellett válogatni a ruhákat anyag és szennyezettség szerint, és előző nap ugyanúgy beáztatták, beszappanozták a legszennyezettebb darabokat. A ruha kifőzéséhez továbbra is nagy bádog- vagy rézüstöket vettek igénybe, és minden háztartásban megtalálható volt a bádog mosófazék is.

centrifuga.PNG

Az 1920-as évek második felében a női fehérnemű és felsőruházat átalakulásával a vászonalapú alsóneműt felváltotta a könnyebben kezelhető habselyem, műselyem, pamut. A kíméletre szoruló ruhadarabok mosásához ekkoriban kezdték el árulni a mosóporokat, szappanpelyhet vagy szappanforgácsot.

A középosztálybeli háztartásokban ekkor még nem használtak mosógépet, bár a Gáz- és Villamos Művek jelentős propagandát fejtett ki mellette, és a John-féle forgódobos kézi hajtású mosógépet ajánlgatták. Általános vélekedés volt azonban, hogy a mosógép "szaggatja" a ruhát, illetve "nem szépen mos".

radion.PNG

A 30-as években gyorsan terjedt a szintetikus mosószerek használata: a Henkel gyár termékei, az önműködő mosóporként reklámozott Persil és a Henko áztató, a Hutter József szappangyárában előállított Radion mosópor, amely "egymaga mos" és az Asszonydicséret, mely "pótolja a gyepen szárítást", valamint a szintén népszerű Tátra mosópor.

A szárítást a városi bérházakban az erre alkalmas padláson, többnyire azonban a konyhában, fürdőszobában használatos fregolin oldották meg.

Készülj velem az emelt töri érettségire!

Címkék: nők, 20. század