A nő, aki Hitler felesége lett

Milyen ember lehetett Eva Braun, aki hozzáment a történelem egyik legkegyetlenebb diktátorához? Vajon mi motiválta?

Forrás: Wikimedia

A találkozás

 

Az első találkozásra 1929 októberében, a fotográfus, Heinrich Hoffmann műtermében került sor. Hoffmann már ekkor Hitler "udvari fotósának" számított: ő készítette a Führerről az első propaganda fotókat, ő kísérte el később a legfontosabb rendezvényekre, és Hitler belső körének is tagjává vált. Eva Braun pedig tanuló és kereskedősegéd volt a fotós üzletében, és később annyira beletanult a szakmába, hogy egész sor fotót és filmet is készített Hitlerről.

1929-ben az akkor negyvenéves Hitlernek megtetszett a 17 éves lány, és elkezdtek ismerkedni. Hitler alkalmanként meghívta Evát ebédre, vacsorára, autós kirándulásra, operába, moziba. Bár a kapcsolat eleinte csak felszínes lehetett Hitler igen hamar lenyomoztatta a lány származását. Nem tudjuk pontosan, hogy milyen viszony volt köztük kezdetben, Hoffmann azt állította később, hogy Eva és Hitler között 1932-ig csak plátói kapcsolat volt. Hitler már ekkor is a legteljesebb diszkrécióra helyezte a hangsúlyt, és a kívülállók semmit nem sejthettek meg az érzelmeiből. Az azonban biztos, hogy Hoffmann és Hitler ekkor már legalább egy évtizede barátok voltak, és a leendő Führer otthon érezte magát Hoffmann családjában. Ez a kör ráadásul lehetőséget biztosított számára ahhoz is, hogy Evával találkozzon.

 

A Braun család

 

Eva, szülei három lánya közül másodikként jött a világra. Apja ipariskolai tanár volt Münchenben. A szülők házassága igen viharos volt, 1921-ben el is váltak, a következő évben azonban újra összeházasodtak. A kapcsolatuk azonban nem lehetett boldog, mert Eva legjobb barátnője, Herta Ostzermeier úgy emlékezett vissza, hogy Eva "szinte az egész fiatalságát az én szülői házamban töltötte". Állítólag annyira kötődött barátnője szüleihez, hogy ő is apának és anyának szólította őket.

Eva a népiskola után líceumba járt, háztartásvezetést, könyvelést és gépírást tanult. Amikor 17 évesen befejezte a tanulmányait első munkahelye Hoffmann fotóműhelye volt. Később a húga, Gretl is munkát kapott a fotográfustól. A két lány a következő években elválaszthatatlan lett. 1935-ben együtt hagyták el a szülői házat, és előbb egy müncheni lakásba költöztek, majd néhány hónappal később egy családi házba, amelyet - Hitler megbízásából - Hoffmann vásárolt meg számukra. Gretl később többhetes obersalzbergi tartózkodásokra is elkísérte a nővérét, 1936-tól pedig ő is Hitler belső Berghof-köréhez tartozott. (Ezzel szemben a nővérük, Ilse egy zsidó orvosnak dolgozott, sőt a rendelőjében kapott lakást is...)

 

A titkos szerető

 

Hitler a nyilvánosság előtt folyton azt hangoztatta, hogy ő kizárólag a politikának él, lemond a magánéletről. Gyakran kijelentette, hogy ő soha nem köt házasságot: "Nekem már van menyasszonyom: Németország". Persze, ez a külvilágnak szólt, miközben Eva Braunnal rendszeresen találkozgatott, bár kapcsolatuk alakulásának részleteit szinte teljes homály fedi.

Az 1932-es választási kampány időszakában Hitlernek azonban nem maradt sok ideje a titkos barátnőjére. Evát ez nagyon bánthatta, mert 1932-ben az apja lőfegyverével öngyilkosságot kísérelt meg. De hogy biztosra menjen, a lövés után felhívta Hoffmann orvos vejét, így biztos lehetett benne, hogy Hitler haladéktalanul értesülni fog az öngyilkossági kísérletéről.

A történészek egyetértenek abban, hogy a húszéves lány elhanyagolva érezte magát, és szerette volna magára vonni a folyton távol lévő Hitler figyelmét. A számítása bevált: Hitler ettől kezdve szorosabbra fonta vele a kapcsolatát. Hitler állítólag azt mondta ekkor Hoffmannak: "ez az eset megértette vele, hogy a lány valóban szereti őt, ő pedig erkölcsi kötelességének érzi, hogy gondoskodjon róla". (A saját érzéseiről valahogy ekkor sem nyilatkozott Hitler.)

Időközben Hitler kancellár lett, egyre több időt töltött Berlinben, míg Eva továbbra is Hoffmann müncheni műtermében dolgozott. Ennek ellenére az újdonsült kancellár hivatali teendőit hanyagolva gyakran látogatott Münchenbe, és napokat töltött ott, illetve ekkor vásárolta meg a kis Wachenfeld-házat az Obersalzbergen. München és környéke kiválóan alkalmas volt arra, hogy a nyilvánosság elől elrejtőzve magánéletet éljen.

Hitler és Eva azonban még az Obersalzbergen, ebben a belső körben is görcsösen távolságtartóan viselkedtek egymással, óvakodtak mindentől, ami intim kapcsolatukat elárulta volna. Eva az erdei sétákon is csak a titkárnőkkel együtt a menetoszlop végén haladhatott. Hitler környezetének tagjai közül többen is említették később, hogy évek teltek el, mire tisztába kerültek a fiatal lány és Hitler viszonyának természetével.

Hitlerrel azonban szaladt a politika szekere, és annyira belemerült a munkába, hogy 1935 tavaszán három hosszú hónapig nem találkozott Evával. A lány ezt a hosszú szünetet úgy értelmezte, hogy Hitler elfordult tőle, és májusban ismét öngyilkosságot kísérelt meg. Ezúttal altatót vett be, és a testvére, Ilse talált rá még időben.

A történtekről természetesen Hitler is értesült. A tények azt mutatják, hogy még nagyobb közelséget engedélyezett a lány számára. Ekkor bérelt számára egy lakást Münchenben Hoffmannon keresztül, nagyobb költségkeretet is engedélyezett a lánynak, sőt már nyilvános rendezvényeken is megjelenhetett, amelyektől eddig szigorúan el volt tiltva. Például 1935-ben első ízben vehetett részt az NSDAP nürnbergi pártnapjain - persze nem Hitler oldalán, hanem a náci vezetők feleségeinek társaságában. A asszonyokat valósággal sokkolta - ahogy azt Goebbels felesége mondta -, hogy "az a fiatal és szeszélyes lány elégedetlen képet vágva ott ül a dísztribünön". Mindenesetre Nürnbergben csak kevés beavatott tudhatta, hogy Eva Braun ki is valójában. A protokoll számára láthatatlan maradt.

 

Élet az Obersalzbergen

 

1935 után München mellett az Obersalzberg lett Eva második otthona. A felújított főépület első emeletén beköltözhetett a saját kis lakosztályába, ami Hitler hálószobájával volt szomszédos. A Berghofba, Hitler belső, bizalmas körébe csak a kiválasztottak kerülhettek be: a birodalom nagyjai és hatalmasai közül a legtöbben ide nem juthattak be. Az itt összegyűlt társaság együtt ebédelt, közösen töltötték az estéket, kirándultak, ünnepségeket rendeztek, filmeket néztek. Persze a társaság tagjai között itt is mindennaposak voltak a féltékenységek, hatalmi harcok.

Herta Schneider, aki Eva barátnője volt, és ezért feltehetően a legtöbb intim részletet ismerhette a pár életéről, így írta le Hitler és Eva viszonyát: "Emberileg, a magánéletben Hitler kimondottan kedves volt. Eva Braun nagyon szerette, és ő is szerette őt". Vagyis minden prüdéria dacára, aminek tanújelét adták még a Berghofban is, házassághoz hasonló viszonyban éltek. Kapcsolatukban egyértelműen Hitler jelölte ki azokat a kereteket, amelyekhez Evának igazodnia kellett. Formálisan Eva még 1936 után is Hoffmannnak dolgozott, de már nem kellett minden nap bejárnia munkába. Ebben az időszakban szenvedélyes fotós lett belőle, gyakran fotózott az Obersalzbergen, sőt színes filmeket is forgatott, amelyeket aztán Hoffmann megvásárolt tőle.

 

Esküvő és halál

 

Miután Berlinben 1939-ben átadták az Új Birodalmi Kancelláriát, Eva Braun a Régi Birodalmi Kancellárián is saját lakrészt kapott az ún. Führer lakásban. Amíg a háború alatt Hitler a fronthoz közeli Farkasodúban időzött, Eva Berlinben vagy a Berghofban múlatta az időt. A viszonyuk továbbra is titokban maradt a széles nyilvánosság előtt. A németek többsége csak a háború után tudta meg, hogy a Führer évekig tartó viszonyt ápolt Eva Braunnal, majd az utolsó pillanatban, április 28--áról 29-ére virradó éjszaka házasságot kötöttek a Führer-bunkerben. Április 30-ára a szovjet hadsereg a Reichstag közelébe ért, és bármelyik pillanatban számítani lehetett rá, hogy behatolnak a bunkerbe. Délután 3 és 4 óra között Hitler és Eva Braun öngyilkosok lettek. Az újdonsült feleség egy cianid tartalmú kapszulát harapott szét, Hitler ugyancsak méregkapszulát vett a szájába, és golyót is eresztett a fejébe.

 

KATTINTS A LINKRE!

 

Készülj ONLINE AZ EMELT TÖRI ÉRETTSÉGIRE!

Készülj VIDEÓK SEGÍTSÉGÉVEL a töri érettségire!

Forrás: Heike B. Görtemaker: Eva Braun - életre-halálra Hitlerrel