Vízkereszt elmúltával lassan belépünk a báli időszakba. Az úri közönség számára az év legizgalmasabb időszaka volt ez a 19. század végén. Tisztes matrónák és tizenéves fruskák készültek lázasan az első bálra, ahol az eladósorba lépő hölgyet bemutatták. Terveztek, ruhát próbáltak, táncrenden gondolkodtak, tele voltak vágyakkal, tervekkel, mert egy-egy ilyen bálon dőlhetett el a lányok sorsa.

Budapesten, de a kisebb városokban is óriási bál-élet folyt a dualizmus időszakában. Vízkereszttől hamvazószerdáig minden magára valamit is adó úrilány estélyeken, bálokon forgolódott. Bőséges volt a választék, egymást érték az események. A szezon a legtekintélyesebbnek tartott jogászbállal kezdődött, de a legelőkelőbbnek az udvari bál számított, amit időnként Pesten tartottak, és óriási megtiszteltetésnek számított, ha erre valaki meghívót kapott. De nagyon népszerű volt a Széchenyi-bál is, ahol az arisztokrácia és a nagypolgárság tagjai találkoztak. A szezont általában a jelmezes Művészbál zárta, ami vidám, bohókás, kicsit lazább befejezése volt az évadnak. Az előkelő bálok mellett aztán minden foglalkozási csoportnak, egyesületnek, úri kaszinónak megvolt a maga bálja – ezek bevétele általában jótékony célokat szolgált. A felső tízezer számára egyfajta társadalmi kötelezettségnek számított ezeken a bálokon megjelenni, és adakozni. Az asszonyok nem egyszer használták a karitatív szándék álcáját bulizási vágyuk csillapítására.

Előkészületek

Ha már egyszer megvásárolták a belépőkártyát, vagy megérkezett az annyira várt meghívó, kezdődhetett is az izgatott felkészülés – különösen akkor, ha első bálozó lány volt a családban, esetleg valamelyik nagyobb szabású bálra készültek. Az előkelőbb bálokra csak meghívóval lehetett bejutni, és már annak is komoly jelzésértéke volt, hogy mikor érkezett meg a kártya. Ha az esemény előtt 8-10 nappal, akkor nyilvánvaló volt, hogy az elvárt öltözék nagyestélyi és frakk. Ha csak 2-3 nappal a kitűzött időpont előtt, akkor elegendő volt a kisestélyi és a szmoking.

Az első bál

Egy magára valamit is adó úrilány már évek óta az első báljára készült. Például azzal, hogy megtanulta a báli illemtant, táncórákat vett, és még akkor is megtanult valamennyire táncolni, ha semmi ritmusérzéke nem volt. Aztán jöhetett a ruházat, cipő, kiegészítők beszerzése, a haj megtervezése, a táncrend kitalálása. Az első bálnak óriási szerepe volt, hiszen a lányokat ekkor vezették be a házassági piacra, vagyis bemutatták őket az úri közönségnek. A bemutatás időpontját a lány családja döntötte el. Már ezt is alaposan meg kellett fontolni, mert a túl korai bemutatás szóbeszédre adott okot, ezért a szülők inkább megvárták lányuk 18. születésnapját, és az évad legnevezetesebb, legelőkelőbb bálján vezették be őt a táraságba. Persze az első bál előtt azért már korábban elvitték őt vidékre kisebb bálokba, hogy szokja a légkört, gyakorolja a táncot és az illemet.

A báli ruha

A báli ruha a nők ruhatárának legdíszesebb darabja volt, amelyet legfeljebb egyszer illett ugyanabban a társaságban felvenni. Ezt persze nem mindenki engedhette meg magának, ezért a második alkalomra legalább a díszítést és a kiegészítőket kicserélték. A báli ruha nem szimpla öltözék volt, hanem komoly státuszszimbólum. A családok a hölgyek viseletén keresztül csillogtatták meg a gazdagságukat, vagy próbálták elfedni anyagi nehézségeiket – néha erejükön felül. Nagyon-nagyon gondosan illett kiválasztani a hölgyek ruháját, mert könnyen megszólhatták a nem megfelelő viseletet. Ráadásul az előkelőbb bálokról, résztvevőkről, azok ruházatáról a fontosabb lapok rendszeresen közöltek tudósításokat. Tehát egy ország olvashatta, hogy mit viseltek aznap este.

Komoly szabályrendszere volt annak, hogy a bizonyos életkorú és családi állapotú hölgyek mit vehettek fel. Az első bálozók egyszerűbb szabású, alig díszített fehér ruhát viseltek néhány szolid ékszerrel, kiegészítővel. A többedik szezonjukat töltő hajadonok pasztellszínekbe öltöztek, míg a sok szezont megélt, huszonöt év feletti „vénlányok” már öltözhettek úgy mint férjezett barátnőik: vagyis felvehettek merészebb dekoltázsú, feltűnő színű ruhákat is. Míg a hajadonok ruhái inkább könnyebb tüllből és muszlinból készültek, addig az idősebb hölgyek már nehezebb pompás selymeket, brokátokat, bársonyokat öltöttek magukra.

A gyönyörű ruhához minden nő könyékig érő fehér kesztyűt viselt, ékszereket, ki-ki vagyonához mérten, illetve minden hölgy elmaradhatatlan kelléke volt a legyező és a táncrend, amit a bálon vettek magukhoz.

Ha ily módon elkészült a lány, már indulhatott is a bálba, szigorúan az édesanyja vagy a gardedam kíséretében.

 Nézd meg, hogyan készülhetsz velem a töri érettségire!

 Fábri Anna: A művelt és udvarias ember