Így ünneplik a zsidók a hanukát

Ádvent idején a nagyobb városok főterein az ádventi koszorúk mellett itt-ott megjelennek a nyolcágú gyertyatartók, melyeken nyolc napon át újabb és újabb mécsesek gyúlna. De vajon mit ünnepelnek a zsidók akkor, amikor a keresztények a Messiást várják?

hanuka.jpg

A hanuka eredete

 

Az i.e. II. század során a Szeleukidák kezébe került Izrael. Az uralkodó, IV. Antiokhosz egyvallásúvá akarta tenni a birodalmát, ezért a jeruzsálemi templomot meggyalázta, Zeusznak szentelte, és erőszakkal kényszerítette a zsidókat vallásuk elhagyására. Erre válaszul a hitük mellett kitartó zsidók a Hasmoneus család vezetésével fellázadtak, és megkezdték a harcot az elnyomók ellen. A családfő után az egyik fiú, Juda vette át a felkelés vezetését, ő kapta a Makkabi (Kalapács) melléknevet is, amiről aztán ezt a harcot később makkabeus felkelésként kezdték emlegetni. Briliáns taktikájuknak köszönhetően a kis létszámú és rosszul felfegyverzett zsidó sereg végül kiűzte a szír-görög csapatokat Izrael földjéről, és visszafoglalták Jeruzsálemet is.

A meggyalázott Templomot i.e. 163-ban újra szentelték. Ekkor történt, hogy amikor a szentélyben meg akarták gyújtani az örökmécsest, a menórát, csak egy napra elegendő olajat találtak. Ahhoz viszont, hogy újabb adag megszentelt olajat előállítsanak, nyolc napra lett volna szükség. Ekkor azonban csoda történt, és a kicsi mécses az egy napra elegendő olajjal nyolc napig égett, amikorra már elkészült a következő adag sajtolt olaj. Ennek a csodának az emlékére aztán a zsidók évről évre meggyújtják a nyolckarú gyertyatartón a mécseseket.

jerusalem-663593_960_720.jpg

Hanukai szokások

 

A hanukát a zsidó naptár szerint minden évben Kiszlév hó 25. napján kezdik ünnepelni. Mivel a zsidó naptár holdhónapokkal számol, ezért ez az ünnep mozgóünnep, és november vége, december közepe között kerül rá sor. Az ünnep napjain nincs munkavégzési tilalom, mint számos más zsidó ünnep esetében.

A menórát a Talmud előírásai szerint a lakás ajtajának bal oldalán kell elhelyezni. Ma már általában a lakások ablakaiba teszik, fényük hadd világítson kifelé, hirdesse az isteni csodát. A menóra általában rézből vagy ezüstből készül, vasból sohasem, és középen általában van még egy kar, rajta egy gyertya, a samesz, vagyis a menóra szolgája.A zsinagógában ezt nyújtják át gyertyástul a kántornak, hogy róla gyújtsa meg a többit.

A hanuka lángjait otthon és a zsinagógában is meggyújtják. Természetesen a gyertyagyújtásnak megvan a maga szertartása. A zsinagógában ez úgy kezdődik, hogy a kántornak átnyújtanak egy már égő gyertyát, és ő erről gyújtja meg az első lámpácskát, előtte persze énekelve elmondja az ilyenkor szokásos áldásokat. A második estén hasonló ceremóniával két gyertyát gyújtanak, mégpedig úgy, hogy először az új gyertyát, utána az előző napit.

A hanuka ünnepének nagy eseménye az otthoni gyertyagyújtás is. Lehetőleg alkonyatkor kell meggyújtani a menórát, és ideális, ha a család valamennyi tagja jelen van. A gyertyáknak legalább fél órát égniük kell, utána azonban mindenképp el kell oltani őket. Nagyon lényeges, hogy a hanuka gyertyák nem szolgálhatnak a helyiség megvilágítására, ezért a szoba szokásos fényforrásait is fel kell kapcsolni.

trenderli.jpg

A hanuka és a gyerekek

 

Otthon nem az apa kizárólagos joga meggyújtani a gyertyákat, ezt a gyerekek is megtehetik, sőt  külön öröm a családban, amikor egy hat-hétéves kisfiú már kívülről el tudja énekelni a héber áldásmondatokat. A kicsiknek külön öröm, hogy a hanuka napjai alatt ajándékokat kapnak.

A hanuka napjai alatt a gyerekek egy furcsa "szerencsejátékot" játszanak egy trenderli nevű pörgettyűvel. Természetesen ennek a játéknak is története van. A szíriai görög megszállás alatt a zsidóknak tilos volt a Tóra tanulmányozása, ezért amikor egybegyűltek, mindig kéznél volt ez a kis pörgettyű, hogy a megszállók azt higgyék, csak játszani gyűltek össze.

Manapság úgy zajlik a játék, hogy minden gyerek egyenlő számú cukorkát kap, majd egyesével pörgetnek, és aszerint, hogy mit dobott számukra szerencse, elnyerhetik a játékostársaik cukorkáit. A játék addig folyik, amíg egy valaki el nem viszi az egész "bankot".

A hanuka alatt a templomi olajmécsesek emlékére olajban sült ételeket készítenek: például krumpliból készült latkezt, ami leginkább a tócsnira emlékeztet.

Bár a hanuka és a karácsony között számos hasonlóság van (gyertyagyújtás, a gyerekek ajándékokat kapnak, és közel azonos időpontban van ), valójában semmi köze nincs egymáshoz a két ünnepnek.

Készülj velem az emelt szintű töri érettségire!

Forrás: Zsidó rítusok

Címkék: zsidók