Ezt ettük a szocialista érában
A gulyáskommunizmus éveire a többség úgy emlékszik vissza mint az olcsó kenyér és a kétforintos krumplislángos időszakára, amikor mindenki kedvére jóllakhatott. Lehet, hogy a Kádár-korszak végére ez tényleg így alakult, ám az 1945 utáni első két évtizedben sokaknak nem jutott sem menyiségében, sem minőségében elegendő élelem az asztalára.
Forrás: Fortepan
A jegyrendszer időszaka
Az 1945-50 közötti időszakra az élelmiszerhiány és az ellátás újraszervezése nyomta rá a bélyegét. A harcok szétzilálták az infrastruktúrát, a helyzetet nehezítette, hogy a németek és az oroszok is kirabolták az országot. Ennek eredménye volt a nagyon komoly élelmiszerhiány, a feketepiac virágzása és a nagyon durva infláció. Egységes jegyrendszert vezettek be, ami például azt is jelentette, hogy a napi kenyér fejadag 20-25 dkg körül mozgott 1946-ban. A napi táplálkozás kalóriaértéke a háború előttinek a felét sem érte el, vagyis a lakosság döntő többsége hiányosan táplálkozott. 1945-ben végeztek egy felmérést a budapesti diákok körében, amiből az derült ki, hogy a reggelijük egy tányér rántott levesből, egy-egy pohár kávéból vagy teából állt. Ebédre feltét nélküli főzeléket, tésztafélét vagy valamiféle krumpliból készült ételt kaptak. A diákok többsége húst, tojást, tejet csak nagyon ritkán fogyasztott. A korabeli újságok ehhez a helyzethez alkalmazkodva látták el praktikus tanácsokkal a háziasszonyokat. Volt olyan újság, amelyik a csalánfőzelék receptjét is közölte.
A negyvenes évek végére a helyzet stabilizálódott, a jegyrendszer átmenetileg megszűnt, 1948-ra a mezőgazdasági termelés megközelítette a háború előtti szintet, ám az államosítások következtében az élelmiszerellátás ismét kaotikussá vált, és általános lett az élelmiszerhiány. A sorbanállás, az élelmiszer beszerzése ismét az hétköznapi élet legfontosabb eseménye lett. A padlássöprések időszakában 800 ezer paraszti családban még a fejadagként szolgáló kenyérgabonát sem hagyták meg.
Az ételeket még a legtöbben otthon készítették, és a főzés időigényes tevékenység volt. Az előkészületek közé tartozott a tűzgyújtás, vízhordás, vízmelegítés.Főzésre a legtöbb helyen még mindig a sparheltet használják.
Forrás: Fortepan
Az emberek reggelire és vacsorára zsíros kenyeret, szalonnát, lekváros kenyeret, lókolbászt ettek. Ahol nagyon nem volt elég élelmiszer, nem volt ritka a cukros kenyér sem. Hús hetente legföljebb egyszer-kétszer került az asztalra, leginkább vasárnap. A Nők Lapja receptjei igazodtak ehhez, és népszerűsítették a rántott párizsi, a zöldségfélékből készült vagdalt vagy a párizsiból készült pörkölt receptjét. A legfontosabb élelmiszer továbbra is a kenyér volt, amit falun még az ötvenes években is nagyon sok helyen otthon sütöttek hetente egyszer. A paraszti háztartásokban ekkor szűnt meg a közös tálból evés hagyománya, és lett rendszeres a villa használata. Az élelmiszerellátás fontos részét képezte az egész korszakban az otthoni disznóvágás. Ezt még a városiak is gyakran igyekeztek megoldani egy vidéki rokon segítségével. A háziasszonyok nagy része - falun és vidéken egyaránt - házi befőtteket készített.
Forrás: Fortepan
Átalakul a háztartás
A mezőgazdaság kollektivizálása jelentősen átalakította a táplálkozási szokásokat. Egyrészt csökkentette azok számát, akik maguk termelik meg a legfontosabb élelmiszereiket, másfelől állandósította egyes termények hiányát. Még a hatvanas években is gyakori hiánycikk volt a hús, a baromfi, a tojás és a tejtermékek. A táplálkozási szokásokat befolyásolták a reklámok is, az emberek szívesen kipróbálták a tévében bemutatott termékeket.
A hatvanas években az emberek többsége már valamiféle állami intézményben dolgozott, az étkeztetésüket napközben az üzemi étkezdékkel igyekeztek biztosítani. A gyerekeket pedig megetették az óvodákban, iskolákban. A falusi háziasszonyok ekkoriban hagytak fel az otthoni kenyérsütéssel, és áttértek a bolti kenyér vásárlására. Az ételek kalóriatartalma a hatvanas években növekedni kezdett, gyakrabban fogyasztottak húst, zsírt, cukrot. A hagyományos ételek továbbra is népszerűek: rendszeresen kerül az asztalra pörkölt, szalonna, tepertő, rántott hús, töltött káposzta, mákkal, lekvárral, túróval ízesített tészták, nudlik, palacsinta, különböző főzelékfélék. A városi és falusi étkezésben is rendszeressé válik a napi háromszori étkezés, ám míg a falusiak főétkezése továbbra is inkább a vacsora, többnyire meleg étel, addig a városiak főétkezése inkább az ebéd, és vacsorára pedig inkább hideg ételt fogyasztanak, vagy megeszik az ebéd maradékát. A falusiak kétharmada rendszeres borfogyasztó, hiszen majdnem mindenkinek van szőlője.
A villanyvilágítás bevezetésével átalakul a konyha is, hozzáférhetővé válnak a konyhai gépek. A falusi házak átépítésével a konyhából kiszorul a kemence, a jégszekrényt pedig felváltja a hűtőszekrény, ami teljesen átalakítja az élelmiszer tárolási szokásokat. A hetvenes években pedig divatba jönnek a hűtőládák, ami lehetővé teszi, hogy a falusi háztartásokban már fagyasztással tárolják a télen levágott disznó maradványait.
Forrás: Fortepan
A gulyáskommunizmus
A 60-as évek végétől a 80-as évek közepéig még mindig vannak hiánycikkek - gondoljunk csak a pult alól kapható banánra! Ám azért ezek már a jóllakottság évei. A háztáji gazdaságból a falusiak többsége pótolni tudja a hiányzó élelmiszereket. A bolti kínálatban megjelennek a konzervek, a gyorsfagyasztott áruk, a bébiételek. Az étrend továbbra is hagyományos maradt, az elfogyasztott ételek mennyisége viszont növekedett.
A gyerekek szívesen ettek reggelire kalácsot, kakaót, tejet, teát, a felnőttek inkább szalonnát, tojást, sajtot, kefirt, túrót, felvágottat reggeliztek. Étteremben csak a magas jövedelműek és a szellemi foglalkozások ebédeltek rendszeresen, a többség az üzemi étkezdék menzakajáját ette. A többség otthon vacsorázott, sokan fogyasztottak ilyenkor is meleg ételt.
Az egy főre jutó élelmiszer növekedésével párhuzamban megnőtt a túlsúlyosok száma. A 70-es évek végén az elhízottak számát 3 millió főre becsülték. A táplálkozási szokások konzervatívak maradtak: a lakosság sok zsírt fogyasztott, a hús szinte kizárólag disznóhúst jelentett, hal csak ritkán került az asztalra, és a sütemények tetejét vastagon porcukrozták.
Forrás: Valuch Tibor: Magyar hétköznapok
