Neandervölgyi ősanyánk óta a nők mindig is igyekeztek a lehető legtöbbet kihozni a külsejükből. Hogy szépségük kiemelésére milyen praktikákat használtak, az koronként és országonként változott. Volt köztük néhány egészen bizarr dolog.Forrás: Fortepan

1. A szépségflastrom aranykora

Ha szépség, akkor természetesen Franciaország! A 17. századi franciák odavoltak a szépségtapaszokért. A szépségflastrom először tényleg csak a bőrhibák elfedésére szolgáló fekete tafotából kör alakban kivágott piciny pötty volt. Azonban annyira megtetszett a hölgyeknek, hogy akkor is a pofijukra ragasztottak belőle egy-egy darabot, ha éppen nem éktelenkedett szörnyű pattanás az állukon. Használtak félhold, csillag és egyéb alakzatokat is. Sőt, megvoltak a flastrom-ragasztás szabályai! Aki magát szenvedélyesnek akarta feltüntetni, az a szépségflastromot a szemei szögletébe ragasztotta. Ha vidámnak akarta feltüntetni magát, akkor az arcgödröcskéire helyezte a tapaszt, míg a csókra éhezők célzatosan a szájuk sarkaira hívták fel a figyelmet. Egyes feljegyzések szerint a szépségflastrom-őrület olyan mértéket öltött, hogy volt olyan hercegnő, aki a homlokára egy négyfogatos hintót és kocsist ragasztott tafotából. Az erkölcscsőszök számára annyira felháborító volt a dolog, hogy törvényileg szabályoztatták a flastrom alkalmazását: eszerint erkölcsös nő egyszerre mindössze három szépségpöttyöt ragaszthatott magára.

2. Vadítóan tág pupillák

A szem ápolása, kiemelése az ókori egyiptomiak óta része a szépségápolásnak. Ők ólomtartalmú festéket használtak erre a célra, ami még kifejezetten egészségesnek tűnik ahhoz képest, hogy később a nők mi mindent csepegtettek a szemükbe, hogy csillogóvá varázsolják azt. A legdurvább egy atropin nevű csodaszer volt, ami kitágította a pupillát. A leggyakrabban nadragulyából, csattanó maszlagból, angyaltrombitából vagy bolondító beléndekből kivont anyag akár 1%-os dózisban is elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy 7-10 napig teljes alkalmazkodási bénulást, nagyobb dózisban pedig vakságot okozzon.

3. Mellszépítő praktikák

Egy 19. századi meghatározás szerint a "női alak úgy szép, ha kerekded, hullámos vonalakat mutat, a kiszögellő csontokat egészséges hús takarja." Az ideális női test ebben az időben 168 cm magas és 54 kg. Az egészséges, szép kebel pedig a korabeli leírások szerint középnagyságú, kemény és feszesen áll, vagyis semmiképp nem túl nagy és lecsüngő. Ha valakit ilyen mellekkel áldott meg az ég, azt a női lapok bőségesen ellátták különféle praktikákkal. Azt javasolták például, hogy az ilyen keblet minden reggel és este egy igen puha kefével - melyet mekkai balzsammal vegyített alkoholba mártottak - át kell dörzsölni. Segít az is, ha a hölgyek minden reggel 8-10 percig nagyon forró vízbe mártott törülközőt kötnek a mellükre, és végül mandulaolajjal bekenik.Volt még egy ötletük: fehér viasz, bálnavelő és borszesz keverékébe mártott ruhával kell a keblet beborítani, majd azt egy száraz vászonkendővel átkötni. Ha ezt valaki nyolc napig csinálta, nagy eséllyel feszesebb lett a végeredmény.

4. Puha, fehér kacsók

A kéz állapota kardinális kérdés volt az előkelő hölgyek esetében. A gyönyörű kacsón a bőr sima, fehér, átlátszó kék erecskék díszítik, a körmök pedig kicsinyek és szabályosak. A nagy széles női kezek minden korban hátránynak minősültek, sőt, az alantas származás és a férfias jellem megcáfolhatatlan bizonyítékának tekintették. A hölgyek régóta tudják, hogy a kezek legnagyobb ellensége a napfény, a szél és a rendszeres szappanos kézmosás. Nem véletlen, hogy az előkelő nők évszázadokig kesztyűt viseltek, és budoárjuk félhomályában kézradírral, krémmel ápolták puha kacsóikat. A korabeli kézradír lehéjazott mandulából, zsemlemorzsából, citromléből és tojássárgájából készült, és tökéletesen tisztává, hidratálttá varázsolta a bőrt. Ha pedig valakinek nagyon durván kivörösödött a keze, annak azt javasolták, hogy kenje be "sperma Caeti"-vel. Nos, nem kell rögtön rosszra gondolni! Ez egy közkedvelt bőrregeneráló kenőcs volt, amit a cetek fejüregéből származó viasszerű anyagból készítettek.

5. Szőrtelen test

Már az ókori asszonyok is mindent elkövettek, hogy megszabaduljanak nem kívánatos szőrszálaiktól. Nem csak a láb- és karszőrzetüket, de a szemöldöküket is eltávolították - gyertyaláng segítségével. Igen, leperzselték... Mások cukorból, vízből és citromból késztettek gyantát, a maradék szőrszálat pedig csipesszel, borotvával vagy dörzskővel távolították el. A habkővel való dörzsölés ma egészen furcsának tűnik, pedig még a 20. század elején is használták ezt a praktikát. A módszer lényege az volt, hogy ha a hölgy 4-6 hónapon keresztül naponta két-három alkalommal használja a habkövet, akkor a szőrszálak lekopnak, elsorvadnak.

1892-ben Budapesten megnyílt a Kozmetikai Gyógyintézet, ahol egyedülálló módszerként az elektrolízist alkalmazták a szőrzet kiirtására. Ez azt jelentette, hogy egy vékony tűt a szőrtüszőbe szúrtak, majd áramot vezettek bele. Sajnos a beszúrás helye sokszor heggel gyógyult, és a sima karok helyett sebes karokat eredményezett. Továbbá egyszerre 20-25 szálnál többet képtelenség volt kiirtani. Ugyanitt próbálkoztak azzal is, hogy röntgensugarakat bocsátottak a szőrös testfelületre, és a szőrszálak pár hét múlva kihullottak. Ennek az eljárásnak a durva mellékhatásával szegény nők csak évekkel később szembesültek, amikor bőrrákot diagnosztizáltak náluk.

6. Ránctalanítás

A hervadt, ráncos bőr ápolására szintén számtalan praktikát alkalmaztak. A kor szépség-szakértői ránctalanításra a következőket javasolták:  eső- vagy folyóvizet, pálinkába áztatott birsalma héját, uborkás áttörlést, sótlan vajat vagy faggyút. Arról akkoriban még nem tudtak, hogy az alkoholos víz csak addig csillapítja a tüneteket, amíg el nem párolog, utána azonban erősen szárítja az amúgy is száraz, ráncos bőrt. Voltak, akik inkább a mechanikában bíztak, és azt javasolták, hogy a ráncos bőrt két ujjal ki kell feszíteni, és egy ragadós anyagdarabbal leragasztani. Ha ezt éjszakára felteszik a bőrre, reggelre kisimul a ránc. Szerencsére a 19. század végén megjelentek a gyógyszertárban kikevert krémek, mint például a nagyon népszerű Creme celeste, ami olcsó, zsíros kenőcs volt, jórészt vazelin, lanolin fehér viaszt és cetvelő keveréke. Ekkoriban már ismerték a kakaóvaj, mandulaolaj, glicerin jótékony hatásait is.

Forrás: Szakonyi Eszter: Időtlen szépség

Készülj velem az emelt töri érettségire!