A 18. század végéig emberek ezreit égették el máglyákon, mert boszorkánysággal vádolták őket. A legképtelenebb okok miatt kerülhetett valaki gyanúba, és onnantól kezdve nem volt megállás a máglyáig. A kínzókamrában a vádlottak többsége mindazt az őrültséget beismerte, amely a kínzók fantáziájában megszületett a boszorkányokról. De vajon honnan ered a boszorkányoktól való félelem, és miért tartottak tőlük ennyire?

Az ördög és a szövetségesei

A középkori ember szentül meg volt győződve róla, hogy amiként Istent és az angyalait, szentjeit imákkal, egyházi szertartásokkal befolyásolni lehet, ugyanezt meg lehet tenni a gonosz erőivel is. Az ördög és a seregei éppúgy hozzátartoztak a katolikus valláshoz, a Sátánban való kételkedést súlyos eretnekségnek tartották. A gonosz képes ártani az embernek, és képes egyes embereket - varázslókat, boszorkányokat - ezzel az ártó erővel felruházni.

Az ördög híveiről azt tartották, hogy varázslással képesek kincsekhez jutni, szerelmet kelthetnek másokban, gyűlöletet szíthatnak, betegséget, halált okozhatnak. A középkori ember hitt abban is, hogy a gonosz női, férfi vagy éppen állati alakban meg tud jelenni, nemi viszonyt folytat a híveivel. (Ezt a hitüket támasztotta alá, hogy mindig volt néhány hisztérikus ember, aki azt képzelte, hogy az ördöggel hált.)

Ezek után természetes, hogy a kor embere azon gondolkodott, hogyan is védhetné meg magát a gonosz ártalmaitól. A legjobb mód, ha a hívő szorgosan imádkozik, templomba jár, ereklyéket visel. Ha valakit megszállt az ördög, akkor papot kell hívni, aki ki tudja űzni belőle a Sátánt, és aki irtóhadjáratot vezethet a Sátán hívei, a boszorkányok ellen. Az egyház kezdetektől büntetendő cselekedetnek tartotta a bajt okozó varázslást, és időnként ki is végeztek egy-egy varázslót, boszorkányt. Igazán komolyan azonban csak a 15. századtól kezdett foglalkozni az egyház a boszorkányok üldözésével. A boszorkányüldözés megindulásában nagy szerepet játszott VIII. Ince pápa 1484-ben kiadott bullája, amely a boszorkányok üldözésére szólít fel, és a szentatya megbízott két Domonkos-rendi szerzetest, hogy inkvizítorként járjanak el velük szemben. Ekkoriban születik a Boszorkánypöröly című munka is, ami valóságos Bibliája lett a boszorkányhitnek.

Ezt csinálják a boszorkányok a boszorkányszombaton

A fent említett munka részletesen leírta a boszorkányság lényegét. Eszerint a boszorkányság alapvetően női bűn, mert az asszonyoknak kevesebb a hite, s mivel testileg és szellemileg is gyengébbek a férfiaknál, ezért irigyek, gonoszak és hajlamosak a nemi kicsapongásra és az ördöggel való cimborálásra. Innen már csak egy lépés volt, hogy összekapcsolják a női javasasszonyok, bábák titokzatos tudását az ördöggel való kapcsolattal.

A középkor emberének hite szerint a boszorkány szerződést köt az ördöggel, megtagadja Istent, és megfogadja, hogy csak a gonosznak fog engedelmeskedni, igyekszik mindig és mindenkinek ártani. A szerződés jeleként az ördög jegyet, ún. stigmát üt a testére, ami érzéketlen, szúrásra nem fáj és nem vérzik.

Időnként, a hét egy napján, továbbá május elsejének előestéjén (Walpurgis-éj) a boszorkányok összejöveteleket tartanak egy hegytetőn (a magyarok a Gellért-hegyen). A gyűlésre bakkecskén, disznón, söprűn, esetleg állattá változtatott emberen röpülnek. Hogy otthon a távollétük nehogy gyanút keltsen, egy démon helyettesíti őket.

A gyűlésen megjelenik a Sátán, hol vidám, csinos legény, hol csúnya, fekete férfi alakjában. A fején szarvakat visel, homlokából világosság árad, lába patában vagy lúdlábban végződik, hosszú farkat visel. Mindenki leborul előtte, megcsókolják a bal lábát, oldalát, nemi szervét és hátsóját, majd az ördög fekete misét celebrál, megígéri híveinek, hogy a keresztény mennyországnál különb paradicsomba jutnak. Felszólítja őket, kövessenek el minél több gonoszságot. Ezután vad körtánc következik, a gonosz lakomát ad nekik, majd az ördög mindenkivel ölelkezik. Ezzel kezdetét veszi a féktelen orgia, ahol semmiféle rokoni kapcsolat nem számít.

A gyűlés után a boszorkányok hazatérnek, és mindenféle bajt, betegséget okoznak, vihart, jégesőt támasztanak.

Hogyan lett valakiből boszorkány?

Szinte bármi boszorkányság gyanújába keverhette az embert: ha különösen csúnya vagy szép volt, feltűnően eszes vagy bugyuta. Ha a kutya vagy a macska erősen ragaszkodott valakihez. Gyakran keveredtek boszorkányság vádjába tudósok, és azok is, akik tagadták a boszorkányok létezését.

A boszorkányüldözést eleinte az inkvizíció végezte a világi hatósággal karöltve, később már szinte mindenütt a világi hatóság látta el ezt a feladatot. Általában elegendő volt a per megindításához, hogy valaki boszorkányság gyanújába keveredett, vagy ha az ellensége feljelentette. Valójában attól volt szörnyű az egész, hogy senki sem érezhette magát biztonságban.

A boszorkányper

Ha a vádlott bevallotta a "bűnét", ezzel kimondta magára a halálos ítéletet. Ha azonban nem ismerte el, hogy boszorkány, akkor megpróbálták belőle kínzással kicsikarni a beismerést. Már a fogva tartásuk körülményei is rettenetesek voltak. A hideg, az éhség, a patkányok, a piszok és a bűz mellett az őrök rendszerint bántalmazták, megerőszakolták a fogvatartottakat. A per vádlottait eleve bűnösnek tartották, tehát a vizsgálati fogság alatt már megengedett volt velük szemben bármiféle kegyetlenség. Védőt ugyan rendeltek ki melléjük, de az vagy meg volt győződve "védence" bűnösségéről, vagy tudta, hogy ha bebizonyítja az ártatlanságát, maga is boszorkányként végezheti. Nem csoda hát, hogy sok vádlott már az első kihallgatásokon mindent beismert, amit a szájába adtak.

Voltak azonban olyanok, akik kitartottak ártatlanságuk mellett. Ekkor következett a vízpróba. A boszorkányokról azt tartották, hogy könnyebbek mint mások, ezért tudnak repülni. A gyanúsított kezét és lábát keresztbe összekötötték, és a vádlottat vízbe eresztették. Ha fennmaradt, akkor túl könnyűnek találták, és bűnösnek bizonyult. Ha lesüllyedt, akkor kihúzták. A próba kimenetelét azonban nem volt nehéz befolyásolni...

Ha a próba a vádlott ellen szólt, akkor megkezdték a kínzását. Azt tartották, hogy az ördög minden erővel meg akarja akadályozni a vádlott beismerő vallomását, ezért nem engedi beszélni a vádlottat, érzéketlenné teszi a testét. Előbb tehát a gonoszt kell kiűzni belőle, ennek legjobb eszköze a sok imádság, szenteltvíz és még több kínzás. A kínzás tehát a hóhér és a bíró harca a gonosz ellen. A kínzást Isten nevében addig kell folytatni, amíg nem tesz vallomást a vádlott. A kínzás legdurvább, legkegyetlenebb formái is megengedettek voltak. Gyakran szurokfáklyákkal égették, égő szurkot öntöttek a testére, nyílt sebeire sót, ecetet tettek. Külön, a boszorkányok számára találták fel az ún. boszorkányszéket, melyből mindenütt hegyes szögek álltak ki, és ezeken kellett órák hosszat ülnie.

Ezek után talán érthető, hogy a vádlottak - ritka kivételtől eltekintve - bevallották mindazt, amivel vádolták őket, és ezzel megerősítették azt a hitet, hogy boszorkányok márpedig léteznek. A beismerő vallomás után pedig a máglyahalál várta őket. Az volt a szokás, hogy az elítélt boszorkányt egy létrára kötözték, és elevenen a tűzbe dobták.

A 15. század végétől ezrével pusztították a boszorkányokat szerte Európában. Az üldözés terén a Német-római Császárság vezetett. A 16. században volt olyan német falu, ahol csak két asszonyt hagytak életben. Strassburgban 1615-35 között kb 5 ezer boszorkányt égettek meg.

A 18. századra azonban lecsengenek a perek. Feltűnően sokáig folynak boszorkánypörök Mexikóban, ahol még 1877-ben is égettek meg boszorkányokat.

Készülj velem az emelt töri érettségire!

Forrás: Kulcsár Zsuzsa: Inkvizíció és boszorkánypörök