Filmek a Rákosi-korszak tanulásához

Az iskolák bezárásával egy csomó ideje felszabadult a diákoknak, amit akár azzal is tölthetnek, hogy élvezhetőbb formában ismerjenek meg egy-egy történelmi korszakot. Szeretnék ajánlani nektek néhány olyan filmet, amelynek segítségével mélyebben - és talán szórakoztatóbb formában - ismerhetitek meg a Rákosi-korszakot.

korhinta_t.jpg

Forrás: fortepan

Az ötvenes években a magyar filmipar tömegével gyártotta a propagandát kiszolgáló filmeket, amelyek a közember számára is szájbarágósan elmagyarázta a szocializmus legfontosabb eszméit. Születtek filmek, amelyek a téeszesítést propagálták, olyanok, amelyek a magyar ipar elképesztő fejlődési ütemét és az ott dolgozó sztahanovisták eredményeit mutatták be. És szép számmal keletkeztek olyan alkotások is, amely a szocialista erkölcsre próbálták tanítani az embereket.

Most 3 filmet ajánlok figyelmedbe, amelyek segítenek mélyebben, testközelből megérteni a korszak ideológiáját.

1. Körhinta

 

A korszak talán legnagyobb klasszikusa. Szerintem ezt mindenkinek ismernie kellene, mert olyan zseniális színészek szerepelnek benne, mint a fiatal Törőcsik Mari és Soós Imre. Fábri Zoltán, a rendező pedig ezzel a művével vált az első számú rendezővé itthon. A film 1955-ben készült, és a téeszesítést propagálja úgy, hogy közben egy tiltott szerelem alakulását is figyelemmel kísérhetjük.

A sztori: Pataki István kisbirtokos ki akar lépni a téeszből, és azt tervezi, hogy a lányát, Marit egy másik egyéni gazdálkodóhoz adja feleségül, hogy a birtokaikat egyesíthessék, és biztosíthassák a két család megélhetését. Csakhogy Mari beleszeret Bíró Mátéba, aki az új, téeszt pártoló generáció tagja. Az apa tombol dühében, még a balta is előkerül, mire a lány elmenekül otthonról. A filmben két világ ütközik egymással: az apa által képviselt patriarchális modell, aminek az alapgondolata, hogy "Föld a földhöz házasodik!", és az, hogy az apa korlátlanul dönthet a lánya sorsáról. Ennek a világnak a jelképe a föld, a sár. A fiatal pár viszont az új életet, az új célokat testesíti meg: a szabad párválasztást, ahol társként dolgozhatnak együtt.

A film központi jelenete, amikor a két fiatal a körhintán ülve "repül", és megszűnik számukra a külvilág. Ugyanez a motívum kerül elő kettejük táncában is.

allami_aruhaz.jpgForrás: Fortepan

 

2. Állami áruház

 

Az Állami áruház című filmet 1952-ben forgatták, és a következő évben mutatták be. Ez egy zenés, könnyed, propagandisztikus vígjáték. Az új, szocialista világ eredményeit propagáló film azt mutatja be, hogy mennyivel szebb és boldogabb világ alakult ki nálunk Rákosi elvtárs vezetésével. Míg a kapitalista országok a háborút követő jegyrendszerrel és hiánygazdasággal küszködnek, addig szocialista hazánkban fényes az élet. Az állami tulajdonú áruházban mindent lehet kapni, egyáltalán nincs áruhiány, az egyes áruházi osztályok munkaversenyben állnak egymással. Persze azért nálunk is küzdeni kell az olyan "reakciós elemekkel", mint a régi igazgató, Dancs Frigyes. Persze mindez meg sem kottyan az új vezetőnek, a politikai továbbképzésről hazatérő Kocsis Ferencnek, aki gyorsan átlát az intrikákon, és az áruházat megvédi a pánikszerű felvásárlástól, sőt biztosítja, bizonyítja azt is, hogy az állam igenis kész az áruházat folyamatosan feltölteni. És ezzel beigazolódik a szocialista gazdaság felsőbbrendűsége...

Kedves, könnyed, szórakoztató film, kikapcsolódásra kiváló. Na meg persze arra is, hogy megérezzél valamit az ötvenes évek hangulatából.

partiskola2.jpgForrás: Fortepan

3. Angi Vera

 

Bár a film 1978-ban készült, a cselekménye 1948-ban játszódik. Angi Vera egy fiatal ápolónő, aki felszólal az áldatlan munkahelyi körülmények ellen, mire a kommunista párt a szárnyai alá veszi, és elküldi egy pártiskolába, ahol agitátornak tanul. A pártiskola légköréből szinte mindent meg lehet tudni az 50-es évek világáról. A pártiskola olyan mint egy börtön: aki elszökik, azt katonák hurcolják vissza, itt szórakozni is csak parancsszóra lehet. A fő cél az ideológiai átnevelés, agymosás. Angi Vera beleszeret az egyik tanárába, de annyira sikeres az iskola agymosása, hogy még a szerelmet is feláldozza a kommunista párt oltárán. A film bemutatja a diktatúrának azt a vonását is, hogy a saját, humanista, embernek megmaradni tudó elemeit is kiköpi rendszer. Csak az maradhat meg, aki képes agyatlanul visszhangozni a párt jelmondatait, és kiállja a nyilvános öncenzúra kíméletlen szertartását is.

Nem egy vidám, délutáni szórakozás ez a film, de a kommunista diktatúra jellemzői kiválóan megtanulhatók belőle.

Készülj velem a közép szintű töri érettségire!

Készülj velem az emelt szintű töri érettségire!