Kevesen tudják, hogy a hidegháború lezárásában mekkora szerepe volt egy asszonynak: Nancy Regannek. A színfalak mögött apró, de annál kitartóbb lépésekkel terelgette az eseményeket a két szuperhatalom kibékülése felé. Na, nem azért, mintha az életcéljai között a világbéke megteremtése szerepelt volna. Egészen más motiválta.

„Reagan politikai karrierjének sebességváltóját Nancy kezelte, és az üzemanyagot is ő töltötte a férjébe. Egyre inkább azt gondolom, hogy Reagant csak akkor érthetjük meg, ha megértjük kettejük kapcsolatát” – írta róluk egy ismerősük.

Tény, hogy Nancy volt az egyik legnagyobb hatalmú elnökfeleség. Reagan számára nélkülözhetetlen volt az asszony. Az ő akaratereje nélkül soha nem nyert volna választást, és az asszony intrikái, ravaszsága nélkül nem számolta volna fel a hidegháborús feszültséget. Nancynek Ronald volt az élete.

Amikor 1952-ben összeházasodtak, Ronald már túl volt egy elrontott házasságon, és volt két gyereke. Igazi, mély szerelem kötötte össze őket. Néhány évtizednyi házasság után is szerelmes leveleket írtak egymásnak, és Ronald mindig így fejezte be a leveleit: J.SZ.M. B. E.V . Vagyis: Jobban szeretlek mint bármit ezen a világon.

Nancy pontosan tudta, hogy a férje ellenállhatatlan személyes varázserő birtokosa. Az emberek felengedtek Ronald közelében, mert sugárzott a férfiből az optimizmus. Elképesztően tehetséges szónok volt. A felsége minden egyes megjelenésük alkalmával kezét összekulcsolva, rezzenéstelen arccal, mély csodálattal figyelte férjét. Egyetlen célja volt az életének: minden erejével támogatni férje politikai karrierjét. Tisztában volt azonban azzal, hogy Ron elképesztően naiv és gyanútlan, így ő volt az, aki mindent megtett azért, hogy férjét hozzá hűséges, megbízható emberekkel vegye körül. Ahhoz, hogy valaki bekerülhessen Reagan stábjába, olyan ellenőrzésen ment keresztül, ami felért egy nemzetbiztonsági átvilágítással. Nancy valóban jó emberismerő volt, és biztos érzékkel választotta ki Reagan munkatársait. Ronaldnak volt egy csomó elve, amelyekben hitt, ezeket kiválóan tudta képviselni, szónokolni róla, az embereitől pedig elvárta, hogy konkrét cselekedetekké alakítsák az álmait. Így aztán valóban szüksége volt arra, hogy a lehető legjobb munkatársakkal vegye körül magát.

Amikor beköltöztek a Fehér Házba, Nancy elképzelhetetlen hatalmat szerzett az elnök személyzete és időbeosztása fölött. Mindenkinek ő parancsolt, és még a vacsoravendégeknek is a szájába adta, hogy mit mondjanak az elnöknek és mit ne. Mivel Nancy hitt az asztrológiában, egy asztrológussal választatta ki, hogy a fontos eseményekre melyik időpont a legalkalmasabb. Különösen az elnök elleni merénylet után vált ez fontossá számára. Ekkortól kezdve három hónapra előre egyeztette a fontosabb események időpontjait az asztrológusával.

Nancy gondoskodása egy idő után egyre nélkülözhetetlenebbé vált Ronald számára, ugyanis 1983 után kezdett kihagyni az elnök emlékezete, és a hallása is romlásnak indult. Ezek már valószínűleg a kezdődő Altzheimer-kór első jelei voltak. Ekkortól kezdve Nancy még éberebben figyelt mindenre.

Nancy és a média

Bár Ronaldot imádta a sajtó, Nancy-t egyáltalán nem kedvelték. Drága, egyedi tervezésű ruháit, művészien lakkozott frizuráit csúnyán kigúnyolták. Nevetségessé tették a férjét figyelő olvadozó pillantását is. Túl merevnek, túl művinek, túl hidegnek tartották. Reagan PR zsenije azonban ekkor úgy döntött, újrafogalmazza a first ladyt. És megalkották a lompos elnök feleséget. Egy sajtóklub vacsoráján aztán egy újonnan dizájnolt first lady jelent meg. Egészen pontosan úgy nézett ki, mintha a kukából turkálta volna a ruháit. Kék pillangós flitteres szoknya, alatta szintén pillangókkal díszített fehér nadrág, piros szalmakalap, melyet madártollak és mezei virágok díszítettek. És mindehhez sárga gumicsizma dukált. Nancyt tapsvihar fogadta, és ezzel belopta magát az újságírók szívébe.

Nancy és a hidegháború

Nancy úgy érezte, hogy az lenne a férjéhez illő legméltóbb tett, ha sikerülne kivezetnie a világot a hidegháború zsákutcájából. Éppen ezért mindent megtett azért, hogy egyengesse a szovjetekkel való békülés útját. Első lépésként eltakarított az útból egy nemzetbiztonsági tanácsadót, és olyan embert ültetett a helyére, aki támogatta ebben a tervében. Aztán amikor hírét vette, hogy 1984. szeptemberében Andrej Gromiko a Fehér Házba látogat, elérte, hogy háziasszonyként ő is részt vehessen az ebéden. A first lady megjelenése a tárgyaláson olyan jelzés volt, amely nem kerülte el a veterán szovjet diplomata figyelmét. Gromiko az ebéden meg is kérdezte Nancytől, hogy mit gondol: Reagan valóban hisz-e a békében. Nancy igenlő válasza hallatán hozzátette: „Akkor súgja a fülébe minden éjjel, hogy béke!” Nancy megígérte, majd kacéran a szovjet diplomata fülébe is belesúgta az ominózus szócskát. Ilyen apró lépések révén aztán olvadozni kezdett a jég a két a szuperhatalom között.

Nancy folytatta a tervei megvalósítását. Kiadta a parancsot a titkárságvezetőnek, hogy módolják ki, Reagan leülhessen tárgyalni Gorbacsovval, és személyes sármjával elbűvölhesse a szovjet főtitkárt. Így esett, hogy 1985. novemberében egy hideg téli reggelen a mosolygós amerikai elnök megrázta Gorbacsov kezét Genfben. Nancy kimódolta, hogy a tárgyalások színhelye egy takaros tóparti ház legyen, és a kandallóban ropogó tűz kellemes, baráti helyszínként szolgáljon a tárgyaláshoz. Reagan azonnal összebarátkozott a főtitkárral, és azt az érzést keltette benne, mintha ők ketten már régi jó barátok lennének. A húszpercesre tervezett találkozó majdnem másfél órásra sikeredett, és megegyeztek abban is, hogy hamarosan újra találkoznak.

Nancynek komoly szerepe volt abban is, hogy Reagan olyan hatalmas sikert aratott a moszkvai látogatása során. A first lady megirigyelte Gorbacsovot, aki 1987-es washingtoni látogatásán végigsétált a Cennecticut Avenue-n, és hatalmas közönségsikert aratott. Nancy valami hasonló sétát tervezett Ronald számár is Moszkvában. Azt akarta, hogy az orosz emberek kezet foghassanak a férjével, akiről pontosan tudta, hogy milyen elképesztő a személyes varázsa. A titkosszolgálat azonban hajthatatlan volt, és ellenezték a sétát. Nancyt azonban kemény fából faragták: amikor az elnöki limuzin befordult az Arbatra, Reaganék vártatlanul kiszálltak az autóból, és a meglepett moszkvai járókelők odasereglettek az óriás termetű vigyorgó amerikaihoz. A KGB pillanatokon belül ott termett, és megpróbálták elzavarni a bámészkodókat. Aznap este a világsajtó azt a képet sugározta, amit a first lady rendezett az urának: az amerikai elnök a KGB minden igyekezete ellenére kezet fog a szovjet néppel.

Nancy életműve Ronald volt. Nem voltak saját céljai, tervei vagy álmai. Csak az számított neki, hogyan gondol majd a férjére az utókor. Minden becsvágy a férjére irányult, és akaratát minden képzeletet felülmúlóan sikerre is vitte: megalkotta azt a Ronald Reagant, akit a világ amerikai elnökként ismert.

 Kati Marton: Titkos hatalom című könyve alapján

Készülj velem a töri érettségire!