Azokban a sötét időkben, amikor egyes nyugat-európai hírességek azzal dicsekedtek, hogy életükben egyszer fürödtek, nálunk aktív fürdőélet folyt. Már a középkori királyaink is tudták, milyen jó elmerülni a kellemesen meleg gyógyvizekben, és a törökök is boldogan mosták le magukról a csaták verítékét egy-egy fürdőnkben.

Tusoló bőrből

Bizánci források említést tesznek arról, hogy honfoglaló őseink bőrkádakat használtak, és feltételezhetjük, hogy a finnekhez hasonlóan külön sátorban a forró kövekre öntött víz gőzében szaunázhattak. A rangosabbak sátraiban pedig bőrtömlők is akadtak, amelyek alá állva vezéreink lemoshatták magukról a port. A zuhanyzónak ezt az ősi változatát csorgónak hívták.

Tiszta királyok

A magyarok mosakodási hajlama a későbbiekben sem csökkent, és külföldi vándorok lenyűgözve számoltak be a hazai gyógyvizekről és az ezekre épült fürdőkről. (Csodálkozásuk azért is érthető, mert a korabeli európaiak alig fürödtek.) Nagy Lajosról tudni vélik, hogy a budai palota fürdőszobáit gyakran látogatta, és olykor még a város gyógyfürdőit is felkereste.

A fürdőházak nyilvánosak voltak, nem ismerték a nemek szerinti elkülönítést. Ide járni társadalmi életet jelentett: akadt, aki csak azért jött, hogy meglátogassa fürdőző ismerősét.

Luxemurgi Zsigmond és Mátyás fürdőiről többen is megemlékeztek: a mai Rácz fürdő Mátyás kedvelt mulatóhelye volt, palotáját folyosó kötötte össze vele. Uralkodóink télen sem mondtak le a pancsolásról, és dézsákban hordatták fel a vizet a palotába. II. Lajosról feljegyezték, hogy a felhévízi királyi fürdőbe járt, ahol külön borbélyt tartott, hogy az eret vághasson rajta, ha az uralkodó roskatag egészsége ezt kívánja. A vizek gyógyító hatását hamar felismerték eleink, és néhány szerzetes és lovagrend ispotályt hozott létre a források mellett. (A mai Rudas és Lukács fürdő közelében is állhatott egy-egy ispotály.) Elképzelhető, hogy 1189-ben a Szentföldre tartó Barbarossa Frigyes is megmártózott a gyógyhatású esztergomi tóban.

Építő törökök – pusztító magyarok

A budai fürdők igazi fénykora a török hódítással köszöntött be. Vallási előírásaik szerint állóvízben kellett tisztálkodniuk, ezért medencés fürdőiket a bővizű források fölé építették. A tipikus törökfürdővel ellentétben hazánkban az izzasztó helyett a melegvizes medencék álltak a középpontban. Középen helyezkedett el a kupolával fedett, félhomályos, lépcsősen mélyülő medence, körülötte öltözőszobák, kádfürdők és egyéb helyiségek voltak. A fürdőket felváltva használták nők és férfiak. Különösen a női napokon voltak zsúfoltak a medencék, mert a bezárt asszonyok számára ez volt a társasági élet egyetlen formája.

A török fürdő, a hamam másik fontos helysége az izzasztó volt, a leöblítő-, pihenőhelységek pedig körülötte helyezkedtek el. Egy angol orvos, Edward Brown XVII. századi útleírásában Európa legtökéletesebb fürdőinek nevezi a budaiakat, dicséri hévizük bőségét, gyógyító erejét, épületük szépségét, remek berendezését. A török kiűzése után a fürdők kincstári tulajdonba kerültek, és I. Lipót szívesen adományozta ezeket híveinek, akik nem törődtek az épületek állapotával, és nagy részük tönkrement. A fürdőkultúra átmeneti hanyatlása összefügghet azzal is, hogy Európában ekkor a fürdőellenesek hangja erősödött meg, akik úgy állították be, hogy ezek az erkölcsi kicsapongás helyei, a nemi betegségek melegágyai.

A fördős

Míg a magasabb társadalmi régiókban kitört a prüdéria és erkölcsösség, addig az alsóbb néprétegek vidáman fürdőztek: férfiak és nők együtt, általában ruhátlanul, esetleg kisebb kötényben. A hely elmaradhatatlan alakja a fördős, aki fürdetett (ha a rangos vendég irtózott attól, hogy önkezével mossa le magáról a koszt), kent (masszírozott), gyógyított maga készítette kenőcsökkel, eret vágott, piócázott, sebeket kezelt, fogat húzott, tetűt irtott, borotvált, hajat nyírt, tyúkszemet vágott, szóval elvégzett mindenféle higiénikus és tisztasági szolgálatot, amit a kedves vendég megkívánt.

Épp hogy csak fel nem támaszt

A budapesti várospolitikusokban viszonylag későn, csak a XIX. század vége felé tudatosult, hogy nincs a világnak még egy fővárosa, ami ennyi gyógyforrással rendelkezik. Ekkor építettek a régi fürdők mellé szállodákat, kórházakat, éttermeket, sőt a XX. század elején nyitották meg a Városligetben a Széchenyi fürdőt, és építtették a Gellért fürdő szecessziós épületegyüttesét.

Gyönyörű prospektusok jelentek meg, amelyek ismertették az egyes fürdők előnyeit, gyógyhatásait, a szórakozási lehetőségeket, díjakat. Érdekes azonban, hogy a füzetkéket lapozgatva azt találjuk, hogy a fürdőkben minden komoly bajból fel lehet gyógyulni. Vaskos túlzással fogalmazta meg a betegek vágyait a pöstyéni kalauz: „Nem egyszer megtörténik, hogy oly fürdővendég, aki betegen mankón jött, 4-5 heti fürdő használata után táncolva feledi szenvedéseit.”

Úgy tűnik, hatott a korabeli marketing, mert azóta a magyar fürdőkultúra töretlen fellendülésben van.

Nézd meg, hogyan készülhetsz velem a 2017-es új történelem érettségire!