A reneszánsz embere készen állt a föld örömök és a szépség mértéktelen élvezetére. Mi sem jelzi ezt jobban, mint hogy a királyi udvarokban az udvarhölgyek az uralkodó "háremének" tagjai váltak, vagy az, hogy a városok gyönyörű meztelen hölgyeket vonultattak fel egy-egy király bevonulása alkalmával.

Udvarhölgyek mint szeretők

A 16. századra Európa legtöbb országában az udvarokban és a főúri körökben szinte hivatalos dologgá vált a szeretők tartása. A csinos, előkelő szeretők tartása gyakorlatilag kötelező státuszszimbólummá vált. Bár az udvari szeretők többsége előkelő, gyakran arisztokrata származású volt, azért a királyok többsége nem fogta vissza magát, ha egy-egy polgári származású asszony megtetszett neki. VIII. Henrik például két alkalommal is a csinos péklányok közül választott magának ágyast.

Számos királyi udvarban az udvarhölgyek az uralkodó nem hivatalos háremének tagjai voltak. Az udvarhölgyi rang adományozása általában arról szólt, hogy az illető méltónak találtatott arra, hogy olykor-olykor befeküdjön a király ágyába. I. Ferencről köztudott volt, hogy hol az egyik, hol a másik udvarhölgyet tisztelte meg éjszakai látogatásával. A nők hálószobáinak kulcsai Ferenc kezében voltak.

Ez persze azt is jelentette, hogy az udvarhölgyek férjeinek meg kell osztozniuk a királlyal a feleségükön. Egy biztos: az illető hölgyre nézve soha nem jelentett gyalázatot, ha a király ágyasává vált. A kor erkölcse így szólt: "Csak aki a kis embereknek engedi át magát, az a szajha, nem pedig, aki királyokkal és nemes urakkal gyakorolja a szerelemet." Nem egyszer előfordult, hogy a király kizavarta a férjet az ágyból, és befeküdt a helyére. A legtöbb férj igen megértő volt az uralkodói vágyakat illetően, és jó képet vágott a dologhoz. Ha nem így tett, ebből számtalan kára származott.

Próbaéjszakák

Az egyszerűbb emberek is természetesnek tartották a házasságon kívüli szexuális életet. A dolog szomorú része, hogy akkoriban az egész női cselédség ki volt szolgáltatva a parasztlegényeknek, szolgáknak, akik ha tehették szexre kényszerítették őket. A cselédlányok a vidék szabad prédái voltak, számos férfi ölelését voltak kénytelenek eltűrni, és állandóan várandósak voltak - gyakran maguk sem tudták, hogy kitől.

A 16. századtól a parasztok körében Európa-szerte meghonosodott a próbaéjszakák intézménye. Például csaknem egész Németországban szokás volt, hogy a lányok a kérőikkel már a házasságkötés előtt ágyba bújtak, és folytatták ezt mindaddig, amíg mind a két fél meg nem győződött a másik házassági alkalmasságáról, vagy amíg a lány teherbe nem esett. A fiú általában csak ekkor kérte meg a lány kezét hivatalosan. Nem gyakran esett meg, hogy valaki faképnél hagyja a várandós szeretőjét, mert az illető legényt a falu gyorsan kiközösítette. Az viszont gyakran megesett, hogy az első vagy második próbaéjszaka után a felek másik partner után néztek. A lányt nem fenyegette az veszély, hogy rossz hírbe keveredik, kivéve, ha már többször ment át efféle próbán. A falu népe ilyenkor gyanakodni kezdett, hogy valamiféle titkolt tökéletlensége van.

A próbaidő alatt a fiatalok természetesen nem csak a szerelemben ismerkedtek egymással, hanem a másik munkabírásáról, gazdálkodásban való jártasságáról is meggyőződtek. Az érett reneszánsz idején a próbaéjszakák intézménye elterjedtté vált a városi polgárság és a nemesség körében is.

Bigámia

Bizonyára a reneszánsszal járó nagyobb szabadosság is közrejátszott abban, hogy a 16-17. századi Európa számos országában, ha nem is tömegesen, de jellemző számban fordult elő bigámia, amit a szokásjog is megtűrt. Különösen a harmincéves háború után vált ez jellemzővé, amikor egész területek néptelenedtek el, és például Németországban 1,5 millió férfira 2,5 millió nő jutott. Ilyen körülmények között egyes városokban a hatóságok nem csak megtűrték, hanem szabályosan kötelezővé tették a férfiak számára a gyerekek nemzését.

A reneszánsz szépségideál

A reneszánsz embere azokat a fizikai jegyeket tartotta szépnek, amelyek a nemi aktivitás hordozói. A korabeli képeken tekintélyes kebellel, széles csípővel, telt karokkal, vaskos combokkal rendelkező nőket látunk - szemben a középkori asszonyábrázolásokkal. (A középkori képeken a nőket keskeny csípővel, karcsú végtagokkal ábrázolták.) Az eszményi férfi ábrázolásakor is szívesen domborították ki a nemi jelleget hangsúlyozó jegyeket. A reneszánsz képeken nagy testű, széles arcú, szögletes állú, erős vállú férfiakat látunk erős combokkal, nagy kezekkel, széles háttal. A reneszánsz az érett korban lévő férfit és nőt kedvelte. Főként a negyvenes évei elején járó férfit, aki fizikai erejének és szexuális potenciáljának csúcsán van, és a nála alig fiatalabb asszonyt. A korabeli képeken gyakran hangsúlyozzák a nő termékenységét. Sokszor ábrázolnak anyát a gyermekével vagy éppen várandós asszonyt.

A meztelenség kultusza

A kor divatja természetesnek tekintette, ha egy nemes vagy polgár elkészíttette a feleségének vagy a szeretőjének az aktképét.De szokássá vált az is, hogy a fejedelmeket, akik vendégként érkeztek valahová, meztelen szép asszonyok fogadták a városkapuban. Számos ilyen bevonulásról tudunk: például amikor XI. Lajos francia király 1461-ben bevonult Párizsba, három meztelen szűz verseket szavalt a király tiszteletére. Amikor Merész Károly király Lille-be vonult be, a város Paris ítéletét adta elő, amelyben három meztelen szépség vetélkedett a díjért.

A színjátékokra a város legszebb lányait kereték elő, és nem csak prostituáltakat, hanem előkelő patríciusok lányai is megtiszteltetésnek tartották, ha rájuk esett a városatyák választása.

 Készülj velem az emelt töri érettségire!

Forrás: Fejezetek a szexualitás történetéből