Persze, megtanultuk már általános iskolában, hogy az a bizonyos márciusi forradalom a Pilvax kávéházból indult. De azt soha nem mesélték el nekünk, hogy híres íróink, költőink nem csak politizálni jártak ebbe az intézménybe, hanem enni, inni, biliárdozni, újságot olvasni, sőt voltak, akik annyira sok időt töltöttek a kávéházban, hogy ide címeztették a leveleiket is.

Kádárról az a kép él bennünk, hogy szerény ember volt, aki egyszerű ruhákban járt, kedvenc étele a káposztás cvekedli volt, és távol állt tőle Rákosi személyi kultusza és a politikusok fényűző élete. De vajon tényleg ennyire puritán, kisigényű ember volt?

A Titanic roncsai több mint hetven évig érintetlenül hevertek a tenger fenekén, mire az emberi találékonyság képes volt olyan óceonográfiai eszközöket kifejleszteni, amelyeknek segítségével a kutatók egyáltalán le tudtak merülni a több mint háromezer méteres mélységbe, és megkezdhették a hajó vizsgálatát, a tárgyak felhozatalát. Körülbelül 5500 tárgyat hoztak fel a Titanic roncsaiból, és most ebből néhány száz tárgy egy vándorkiállítás során Budapesten is megtekinthető.

Erzsébet királyné rendhagyó egyéniség volt: nagyon más mint amit a korabeli uralkodóktól elvártak. A szabadságra vágyó császárné folyamatosan beleütközött a Habsburg udvarban uralkodó szigorú előírásokba és anyósa akaratába. Sok mindent tudunk már róla, rengeteg könyv, film, regény foglalkozik az életével. Mégis mindig akad egy-két érdekesség, ami még közelebb hozhatja őt hozzánk.

Köztudott, hogy Erzsébet királyné szinte menekült a bécsi udvar szigorú etikettje elől, és beutazta egész Európát. De vajon hogyan utazott? Ki keresett neki szállást? Kit vitt magával? Mit csinált az utazásain? Kinek és mit vitt ajándékba?

Szépanyáink ifjú korukban épp úgy buliztak mint mi, csak ők máshogy hívták, és egészen másfajta tevékenységekkel ütötték agyon az időt nyaranta. A pestiek például kijártak a környékbeli zöldövezetbe, korzóztak a langyos nyári melegben, körhintáztak a pesti búcsúkban, iszogattak a kisvendéglőkben. De a szerelmek, flörtök épp úgy szövődtek mint ma, és szépanyáink is pontosan ugyanúgy elandalodtak egy-egy szép szempáron, ahogy azt mi tesszük.

Amikor a múzeumokban csodálattal szemlélünk egy-egy csodásan faragott ládát, vagy igényesen megmunkált ezüstkupát, ritkán gondolunk azokra az emberekre, akik ezeket készítették. Pedig ők hosszú-hosszú évekig tanulták a mesterségüket, mire eljutottak oda, hogy ilyen remekek kerültek ki a kezeik közül. És bizony mindegyik volt kisinas, akit a műhelyben dolgozó mester és legény kedvére szidhatott, üthetett, ugráltathatott.

A Habsburgok nagy hangsúlyt fektettek a gyerekeik neveltetésére. Már a kicsi születése előtt kiválasztották a nevelőnőt, aki aztán a királyi gyermek mindennapjait felügyelte, gyakorlatilag az anyukájává vált. A saját szülei azonban naponta csak egyszer, a buzgóbb szülők akár kétszer is meglátogatták a porontyaikat. Aztán amikor 5-6 éves lett a királyi sarj, a szülők úgy gondolták, ideje komolyabb képzést kapnia, így elválasztották őt a nevelőnőtől, A trauma garantált volt...

A filmek, regények alapján azt gondolhatjuk, hogy udvarhölgynek lenni buli volt: az ember lánya szép ruhákban pompázott, elcsacsogott a királyi fenségekkel, és nagyokat mulatott az udvari bálokon. A valóság nem volt ennyire fényes.

Képzeld el, hogy 1897-et írunk, és egy időgép visszarepített téged a korabeli Pestre! A gép a városháza előtti téren pottyantott le, épp a vásár kellős közepén. Körülötted a kofák nagy hangon kínálják a vajat, túrót, zöldségeket, odébb a virágárusok, káposztások, gombaárusok, kenyeresek kiabálnak utánad. Körülvesz a piac illatorgiája. Ám ahogy továbbsétálsz, beleütközöl a pesti utca jellegzetes alakjaiba, azokba az árusokba, akik házhoz szállítják a termékeiket: a pékinasok, tejesek, aprófa-árusok, és ott vannak még a pesti utca jellegzetes figurái, a házalók is.