Azokban a sötét időkben, amikor egyes nyugat-európai hírességek azzal dicsekedtek, hogy életükben egyszer fürödtek, nálunk aktív fürdőélet folyt. Már a középkori királyaink is tudták, milyen jó elmerülni a kellemesen meleg gyógyvizekben, és a törökök is boldogan mosták le magukról a csaták verítékét egy-egy fürdőnkben.
Amikor múzeumba, kastélyba látogatunk, felmerülhet bennünk, hogyan és min aludtak a korabeli emberek. Miben aludtak? Milyen párnát, takarót, matracot használtak? Kukkantsunk most be egy kicsit a középkori uralkodók hálószobájába!
XIV. Lajosról tudjuk, hogy felépíttette a pompázatos Versailles-i kastélyt, hogy számtalan szeretőt tartott, és szigorú udvari etikettet vezetett be. Nézzük most meg a Napkirály hétköznapjainak egyik igen hétköznapi tevékenységét: a király ebédjét! Azért ennek is megadta a módját…
XIV. Lajos életének minden pillanata a nyilvánosság előtt zajlott. A reggeli felkeléstől a királyi „székelésen” át az esti lefekvésig udvaroncok hada vette körül, és különleges kegynek számított, ha valaki részt vehetett az uralkodó életének bármelyik pillanatában. Miért lett volna ez másként a király ebédjével?
A házastársak szexuális élete a középkorban nem volt magánügy, mert az egyház a családi élet intim pillanatai fölött is ellenőrzést akart gyakorolni. Úgy tartották, hogy a házasságot Isten nem a „test gyönyör iránti vágyának kielégítésére” engedte meg, és önmegtartóztatás nélkül a házasságban folytatott nemi élet is bűn, amiért vezekelni kell. Szigorúan szabályozták tehát, hogy mikor van itt az ideje az ölelésnek.
Nem volt könnyű dolga az egyháznak, hogy megértesse az egykori rómaiakkal és bevándorló barbárokkal, hogy miért is nem lehet nyakló nélkül szexelni. Kábé ezer év kellett, mire rászorították Európa keresztény népességét, hogy bűnnek tartsák azt, ami ösztönös és élvezetet ad. A 12. század végére vált általánosan elfogadottá, hogy az ágyasság, többnejűség, válás nem Istentől való.
Aki elmúlt 40, még emlékszik a távoli 80-as évekre, amikor az iskolakezdés őket is aktívan érintette. Augusztus végén minket is kézen fogott az anyukánk, és elvitt az Ápiszba (fiataloknak: papírbolt), hogy beszerezzük a legmenőbb tanszereket. A választék sokkal szűkösebb volt, de a vásárlást épp úgy élveztük mint a mai gyerekek.
A tanévkezdés akkor is alaposan megnyirbálta a családi költségvetést – annak ellenére, hogy az oktatás ingyenes volt. A szülőknek azért be kellett szerezni az alapdarabokat: iskolatáska, füzetek, tollak, színes ceruzák, körző, vonalzó, csomagolópapír, füzetcímke, alsósoknak számolókorong, számolórudak, tisztasági csomag, hogy a gyerek tudjon kezet mosni, törölni a suliban. Alsósoknak készültek egységesen összeállított füzetcsomagok.
Eszedbe jutott valaha, hol végezték a dolgukat a történelem olyan nagy alakjai, mint Mátyás király vagy XIV. Lajos? Esetleg dolguk végeztével hogyan tisztították meg királyi alfelüket?
A Római Birodalom bukásával véget ért a csatornázott, nyilvános illemhelyek kora. A fallal körülvett, túlzsúfolt középkori városokban nem volt lehetőség csatornázásra, a nyilvános WC-k ötlete pedig fel sem merült. A kora középkorban a városok lakói éjszakára rendszeresítettek egy éjjeliedényt, majd reggelente annak tartalmát nemes egyszerűséggel kilöttyintették az ablakon. Ennek aztán az lett a következménye, hogy a középkori városi utcákat ellepte az emberi ürülék, amelyet az utcák közepén futó csatorna próbált valahová elvezetni, bár leginkább az esővíz tüntette el a mocskot. Hogy a hölgyek földig érő ruhája ne szennyeződjön be, magas talpú facipőket rendszeresítettek járás-kelés céljára. A köztisztaságot azért számos város megpróbálta rendeletben szabályozni. Például Münchenből és Strassburgból is fennmaradt egy-egy városi rendelet, amely az ürülék és a szemét elszállítására szólította fel a háztulajdonosokat. A 16. században Párizs városa súlyos büntetéssel sújtotta azt a háziurat, aki nem gondoskodott megfelelő mélységű és elhelyezésű emésztőgödörről. Egy másik párizsi rendelet pedig arra kötelezi a lakókat, hogy mielőtt reggel kiöntik a kübli tartalmát, hangos kiáltással figyelmeztessék az utcán járókat.
Egy-egy történelmi nevezetesség látogatása során mindig felmerült bennem, hogy szép ez a sok szoba, de vajon hol végezték szükségleteiket a hajdani lakók. És vajon mit használtak az alfelük megtisztítására? Ezekről a dolgokról a történelemkönyvek szemérmesen hallgatnak.
Meglepő, de az ókori, folyam menti kultúrák sokkal fejlettebb higiénés szokásokkal rendelkeztek, mint középkori eleink. Tanultuk töriből, hogy az ókori keletiek csatornákat ástak, és ezek vizével öntözték a földjeiket. Takaros népek voltak, és hamar rájöttek, hogy ha az emberi végterméket beleöntik a csatornákba, akkor a következő évben jobb lesz a termés. Így aztán Mezopotámiában és Egyiptomban az i.e. 3. évezredben már vízvezetékkel ellátott házak épültek, ahol a szennyvizet egyenesen a csatornába vezették. A pletykás Herodotosz említette, hogy az egyiptomiak a házaikban végezték a dolgukat, a nők állva, a férfiak pedig guggolva.
A férfiak többsége szereti, ha a társa okos is, szép is és kiváló szerető is egyben. A feleségek azonban általában nem ilyenek, és csak a gazdagabbaknak adatik meg, hogy megvásárolják a különleges hölgyek társaságát. Évszázadok óta virágzik ez a furcsa kereskedelem. A hölgyeket kurtizánnak, hetérának, gésának hívták, és államférfiak, hadvezérek, királyok ágyaiban fordultak meg, nem egyszer komoly befolyást gyakorolva a világtörténelem alakulására. Hogy ez prostitúció? Talán. A dicső urakat és kitartott hölgyeiket gyakran szerelem kötötte össze.
