Töri másképp


2021.sze.20.
Írta: Mokaszin13

Gyerekköztársaság az 1945 utáni Budapesten

Nagyon kevesen tudják, hogy 1945 után Sztehlo Gábor evangélikus lelkész a háború során árván, félárván maradt rászoruló gyerekek számára otthonokat hozott létre, ahol a lakók igazi, demokratikus elvek alapján működő gyerekköztársaságot hoztak létre. Forrás: www.infovilag.hu

Tovább

Egy szeretett Habsburg, aki nélkül Pest ma máshogy nézne ki

Amikor a Habsburgokra gondolunk nem az ugrik be először, hogy "jaj, mennyire szerettük őket!". Pedig van a dinasztiának egy magyar ága, melynek tagjai nagyon sokat tettek az országért, és igenis szerettük őket. Itt van például az 1800-as évek első felében nádori pozíciót betöltő József főherceg, aki…

Tovább

Miért ölték meg Wallenberget?

Köztudott, hogy Raoul Wallenberg, svéd követségi titkár zsidók ezreinek az életét mentette meg Budapesten 1944-45-ben. Arról viszont keveset tudunk, hogy miért és hogyan került szovjet fogságba, és halt meg egy orosz börtönben a háború után. forrás: Fortepan ADOMÁNYOZÓ: Lili Jacob KÉPSZÁM: 172008…

Tovább

Így éltek a háztartási cselédek

Kosztolányi Édes Annája óta tudjuk, hogy az előző századfordulón az úriasszonyok életének egyik legfontosabb kérdése a cselédmizéria volt. Arra panaszkodtak, hogy képtelenség rendes, tiszta, erkölcsös, szorgalmas cselédet találni. De vajon hogy nézett ki ez a kérdés a cselédek oldaláról? Forrás:…

Tovább

Népbüfék, presszók, kerthelyiségek - avagy így ittunk a szocialista érában

A szocialista propaganda szerint a "jól nevelt" nép kulturáltan szórakozik. A valóság ezzel szemben az volt, hogy a nép egyszerű fiai igénytelen berendezésű talponállókban, italboltok előtt kapták be munkába indulás előtt a felest, és presszókban, népbüfékben gurították le a lazításként a nap végén…

Tovább

Háborús hétköznapok a hátországban

A történelemkönyvek a háborús eseményeket, évszámokat rögzítik, és alig beszélnek arról, hogy az első világháborúban hogyan éltek az emberek a hátországban. A tankönyvekben nem esik szó arról, hogyan változott a divat, miről szóltak a reklámok, színdarabok, mozifilmek, és hogyan változott a gyerekek…

Tovább
süti beállítások módosítása